Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alig helyezték végső nyugalomra Andy Vajnát, a temetői szarkák már­is fosztogatják a sírját. A szerettei és barátai által vásárolt értékes szivarokat lopták el róla. Egy-egy drágább kubai szivar ára akár több tízezer forint is lehet.

Nem kímélik a temetői szarkák a néhai Andy Vajna sírhelyét. A Bors  ellátogatott a Fiumei úti temetőbe, ahol végső nyugalomra helyezték  Fidesz közeli oligarchát, ahol a lap azt tapasztalat, hogy elvitték a méregdrága luxus szivarokat a sírról.

Szomorúan tapasztaltuk, hogy míg tegnapelőtt több tucat kubai szivar hevert Andy Vajna fényképe előtt, melyeket a barátok, tisztelők hagytak ott „útravalóként” a közismerten sokat szivarozó elhunytnak, tegnap már alig harmincat találtunk. A drágább darabok eltűntek, értékük szerény számítás szerint is félmillió forint.- írja a lap

A lap azt is megjegyzi, hogy  két rejtélyes férfit láttak a sír körül lófrálni, láthatóan munkatár­sainkat is szemmel tartották. Az nem derült ki, hogy civil ruhás őrök, látogatók vagy szarkák voltak-e, mindenesetre több mint harminc percen keresztül járkáltak a virágokkal borított sír környékén.

A Bors felkereste a temető igazgatóságát, de a főigazgató csak hétfőn, írásban tud válaszolni. Annyit sikerült megtudniuk, hogy nincs megerősített őrség a temetőben, illetve hogy Vajna sírján addig maradnak a virágok, amíg nem kezdenek hervadni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here