Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kevesen ismerik (még) Magyarországon Piri Katit, aki Hollandia Európa Parlamenti képviselője, ám de magyar származású. Celldömölkön született, egy éves volt, amikor a családja elköltözött Hollandiába.

Piri Kati, a magyar képviselőnő a Holland Szociáldemokrata párt színeiben politizál, 2014 óta már az Európa Parlamentben. Most Magyarországon mutatták be a dokumentumfilmjét, melyet hazánkról készített, ennek apropóján volt az ATV vendége a politikus nő.

Azonban az interjú során lejátszódott az értő nézők számára egy hátborzongató jelenet.  Rónai Egon egyik kérdésére adott válaszával azzal szembesülhetünk, hogy igazából már mi magyarok teljesen el is felejtettük mi az a sajtószabadság.

Piri Kati arról mesél, hogy bár Magyarországon született, de Hollandiában nőt fel és a hollandoknak mindig nagyon pozitív gondolatai voltak a magyarokról, 2004-ben amikor Magyarország csatlakozott az Unióhoz gratuláltak neki, hogy végre.

De mára már csak rosszakat mondanak az országról. Ez azért van, mert ők nem hallják az ellenzéket csak azt, amit Orbán Viktor mond és ez Hollandiában nagyon extrém (szélsőséges) beszédnek számít.

Ezen a ponton kérdez közbe Rónai: egységes a média ebben, hogy Orbán Viktort hogyan ítéli meg? Vagy van olyan, hogy valaki hollandként ezt a csatornát hallgatja akkor dicséret illeti Orbánt vagy azt, akkor meg elítélik?

Piri egy pár másodpercre elgondolkozik, hogy jól értette e a kérdést, majd jön a szemfelnyitóan hátborzongató válasz:

Nem csatornától függ (ez Hollandiában), hanem hogy ki a vendég. Így nem mondhatom, hogy ott van olyan csatorna, ami jobboldalra áll vagy van olyan, ami baloldalra.

Rónai Egonnak is leesik, hogy milyen gyilkos választ kapott: majd felsóhajtva mondja: boldog sajtószabadság!

S tényleg mi már el is felejtettük, milyen az, amikor a média szabad és nem propaganda médiára és a propaganda hazugságait cáfoló médiára kénytelen bomlani.

Az ominózus jelenet 4:56-nál kezdődik

Piri Kati azt is elmondta még az interjúban, hogy a Magyarországról készített dokumentum filmjének az volta célja, hogy megmutassa a Hollandoknak, hogy a hazánk nem csak Orbánból áll és valójában a magyar emberek és a holland emberek nincsenek annyira távol egymástól. A filmet főként a hollandoknak csinálta, akik nem hallanak más hírt Magyarországról, mint hogy mit mondott Orbán Viktor: ezért akartam a normális magyart is bemutatni- mondta a magyar származású holland képviselő nő

Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy nézze meg a teljes beszélgetést Piri Katival, tanulságos lesz és arra is, hogy ossza meg ezt a posztot, hogy minél többeknek jusson újra az eszébe, hogy mi is az a valódi sajtószabadság!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here