Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbánék nem voltak hajlandóak fogadni, azt a holland delegációt, amelyik azért szeretett volna Magyarországra utazni és találkozni a magyar kormánnyal, hogy vizsgálja a magyar jogállamiságot, meghallgassák a magyar kormány álláspontját. Orbánék elutasító lépése azért is meglepő, mert többször azt kommunikálták, nekik nincs takargatni valójuk. Felmerül a kérdés, akkor mégis van?

Törölte tervezett magyarországi látogatását a holland parlament delegációja, amely a demokrácia állapotát vizsgálta volna – írja a hvg.hu. Mivel a magyar kormány képviselői nem voltak hajlandók velük találkozni, az egésznek nem látták értelmét.

A Magyar Időkben Marácz László, az Amszterdami Egyetem oktatója pénteken a holland delegáció látogatását még azzal magyarázta, hogy “a holland parlamentben utána fognak járni a Sargentini-jelentésben szereplő gyanúsítgatásoknak, vádaknak”.

Csakhogy – ahogy arról a Népszava is hírt adott – hamar kiderült, hogy egészen másról van szó. A holland delegáció egyáltalán nem a Sargentini-jelentés miatt utazott volna hazánkba, hanem saját hatáskörben akart tájékozódni a magyar jogállamiság, a sajtó és a demokrácia helyzetéről, erre azonban a magyar kormány miatt nem lesz lehetősége.

A hvg.hu-nak azonban Anne Mulder holland képviselő mond azt mondta, a hágai parlamentben régóta téma az Európai Unió alapszerződésének hetes cikkelye alapján Magyarországgal és Lengyelországgal szemben megindított eljárás.

Ezért úgy döntöttek, hogy párbeszédet kezdeményeznek a témában, ehhez képviselőket, szakértőket, civil szervezeteket és az adott kormányok képviselőit is meghallgatják, majd a holland parlament európai ügyek bizottságában vitatják meg a kérdést.

A terv az volt, hogy a delegáció február közepén Varsóba és Budapestre utazik, hogy személyesen tájékozódjon a kérdésről, és beszéljenek az adott országok kormányaival is. Csakhogy hiába léptek velük kapcsolatba, Magyarországon sem a Fidesz, sem pedig a kormány részéről nem akarták őket fogadni, ezért törölték az utat.

Anne Mulder a szervezésben nem vett részt, ezért nem tudta megmondani, pontosan milyen indokkal utasították őket vissza, és kikkel találkoztak volna.

A hvg.hu szerint az egyik partner a magyar parlament Európai Ügyek Bizottsága lett volna, ennek a találkozónak már az időpontja is megvolt, de aztán magyar részről váratlanul lemondták. A lap kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és a bizottságot is, de még nem válaszoltak.

Csalódott a holland kormány hiszen valódi párbeszédre törekedett a magyar féllel. Anne Mulder egyébként meglehetősen furcsának nevezte az elutasítást.  A delegáció mindenesetre Lengyelországban nem ütközött falakba, oda február 24-én utaznak.

Orbánék elutasító lépése azért is meglepő, mert többször is azt kifogásolták, hogy úgy születnek döntések az EU-ban Magyarországról, hogy nem jön ide egy delegáció sem és nem kérdezi meg a magyar kormány álláspontját, pedig nekik semmi takargatni valójuk nincsen.

Most, amikor idejönne egy, akkor ők nem fogadják, akkor felmerül a kérdés, hogy Orbánéknak lehet még is van takargatni valója, de mégis vajon mit takargathatnak?

Arra kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, Orbánék megijedtek, hogy lebuknak és kiderülnek a disznóságiak!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here