Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Európai Bizottsághoz fordult a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) a túlóratörvény miatt, mert álláspontjuk szerint az sértheti a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló uniós irányelv rendelkezéseit.

Kordás László a MaSzSz elnöke az ügyben levélben fordult Joost Kortéhoz az Európai Bizottság Foglalkoztatás-, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának a vezetőjéhez, azt kérte, vizsgálják meg, hogy a törvénymódosítás mennyiben felel meg az fent említett uniós irányelvnek.

A január 1-jével hatályba lépett módosítás nyomán a munkaidőkeretet 36 hónap átlagában kell figyelembe venni, és csak utána kell elszámolni a dolgozóval. Így előfordulhat, hogy a napi és heti kötelező munkaidőnek, heti pihenőidőnek csak a munkaidőkeret átlagában kell érvényesülnie, és a túlmunkával kapcsolatos költségeket csak három év után kell rendezni.

Hozzátették, hogy a törvény módosítása ugyanakkor szétválasztja a munkaidőkeret hosszát – ami 36 hónapra nő -, valamint a heti 48 órás maximális munkaidő számítására irányadó referencia időszakot, amely marad 12 hónap.

A jogalkotó a MaSzSz álláspontja szerint így kívánt megfelelni a vonatkozó uniós irányelv tételes jogi rendelkezéseinek. A szakszervezet szerint ez a lépés egyúttal azt is mutatja, hogy a magyar kormány meglehetősen sajátos módon értelmezi az európai közösségi norma minimumszabályait.

Kordásék arra is felhívták a figyelmet, hogy a munka törvénykönyvének módosítása sérti a munkaidő-irányelv rendelkezéseit, és a gyakorlatban ez a túlzottan hosszú időtartam (36 hónap) a munkavállalóra terheli a túlmunka elszámolásának kockázatát, és a jelenleginél is súlyosabb helyzetbe hozza a munkavállalót a munkaidőkeret lejárta előtti munkaviszony – illetve a vállalkozás – megszűnésének egyes eseteiben.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – 0% PROPAGANDA, 100% IGAZSÁG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here