Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció magyarázatot kér Orbán Viktor miniszterelnöktől arra, hogy hogyan kaphatott letelepedési engedélyt Magyarországon mintegy harmincezer külföldi állampolgár.

A Direkt36 írta meg, hogy miközben Orbán Viktor a bevándorlásellenes politikai egyik legfőbb európai szószólájává vált, egyre több olyan külföldi rendelkezik Magyarországon való tartózkodásra jogosító okmányokkal, akik esetében nem lehet tudni, hogy pontosan milyen alapon jutottak hozzá ezekhez.

Az elmúlt két évben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) több mint 9 ezer embernek adott tartózkodási engedélyt „egyéb célból”. Ebbe a kategóriába elvileg sok minden beleférhet. A hivatal ugyanakkor azt állítja, nincsenek statisztikai adataik arról, hogy konkrétan milyen indokokra hivatkozva kaptak ezek a jelentkezők magyar papírokat.

Az ilyen engedélyek száma különösen nagyot ugrott az után, hogy a kormány 2017-ben lezárta a sokat támadott letelepedési kötvényprogramját, amelynek keretében éveken át pénzért kaptak külföldiek tartózkodásra jogosító papírokat.

Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a letelepedési kötvényekkel körülbelül húszezren érkeztek Magyarországra, a Direkt36 nevű portál fenti hírére hivatkozta pedig elmondta, hogy az elmúlt két évben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) több mint 9 ezer embernek adott tartózkodási engedélyt „egyéb célból”.

Ahogy a letelepedési kötvényeseket, úgy ezeket az embereket sem ellenőrzik, vannak olyan betelepülők, akikről azt sem tudja a magyar állam, hogy milyen állampolgárságúak – állította a politikus, aki szerint a Fidesz egyetlen háború elől menekülő emberen sem volt hajlandó segíteni, miközben mintegy harmincezer embert „telepített be az országba ellenőrizetlenül”.

Ezért a  Demokratikus Koalíció magyarázatot kér Orbán Viktor miniszterelnöktől arra, hogy hogyan kaphatott letelepedési engedélyt ezek az emberek.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here