Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A költségvetési támogatás felfüggesztése nehéz helyzetbe hozta a Párbeszédet, ezért az ellenzékiek segítségét kérik.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék párttal szembeni intézkedésével indokolta kezdeményezésüket és azt mondta, hogy az ÁSZ, „tulajdonképpen a Fidesz politikai eszközévé vált”, és gyakorlatilag már az összes ellenzéki pártot megbüntette az elmúlt években. Ezeket a pártokat emiatt akár a megszűnés is fenyegetheti – tette hozzá.

A zuglói polgármester úgy fogalmazott, hogy sok embertől szeretnének keveset kérni. Amennyiben a szavazók fejenként egy-két ezer forinttal támogatják őket, akkor képesek pótolni azokat a kieső forrásokat, amelyeket az ÁSZ „jogellenesen és abszurd módon” visszatart – jelentette ki.

Hangsúlyozta, különösen fontosnak érzi, hogy főpolgármester-jelölti kampányát az ilyen kis összegű adományokra alapozhassák.

Aki támogatná a Párbeszédet, az a tamogasdaparbeszedet.hu weboldalon keresztül tudja ezt megtenni!

A sajtótájékoztatón részt vett Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki azt mondta, hogy a fideszes képviselőkön és az ÁSZ szóvivőjén kívül már senki nem gondolja, hogy a számvevőszék egy független intézmény lenne. Az ÁSZ segítségével el akarják lehetetleníteni az ellenzéki pártokat az idei európai parlamenti és önkormányzati választás előtt – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Kocsis-Cake Olivio azt mondta, legutóbb december 10-én adták át a gazdálkodásukról szóló dokumentumokat az ÁSZ-nak, de a számvevőszék azokat „minden átvizsgálás nélkül” küldte vissza.

Mivel a közszoláglati média nem fog beszámolni arról, hogy a Párbeszéd milyen nehéz helyzetbe került, ezért kérjük oszd meg ezt a felhívást, hogy minél többen tudjanak segíteni nekik!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here