Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 24.hu információja szerint Varga Istvánnak, a Fidesz médiabirodalmának elnökének hétfőn Rogán Antal kabinetminiszter tolmácsolta a kegyvesztettségéről szóló politikai döntést.

A portál azt írja, hogy Orbán Viktor környezetében nagyon komoly felháborodást keltett a Behir.hu-n hétfőn délután megjelent, a Fidesz-médiát ekéző Varga-interjú. Nos, ennek az információnak jelentősége nagyobb, mert ha egy média vezetőt a pártközpontból távolítanak el, akkor az pártmédia.

Az MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselői múlttal rendelkező Varga István csak néhány hétig volt a bazi nagy fideszes médiabirodalom legfőbb ura. Ugyanis hétfőn adott a a behir.hu-nak egy interjút, ahol többek között arról beszélt, hogy  álhírek és hangzatos címek mögött valami tartalomnak is kellene lennie, majd úgy folytatta, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát, és hogy kormánypárti ember létére inkább Élet és Irodalmat járat, Origó helyett Indexet olvas és a napot Népszavával kezdi. Ezután Vargának távoznia kellett, most kiderült hogy Rogán Antal kabinetminiszter tolmácsolta a kegyvesztettségéről szóló politikai döntést.

A miniszterelnök környezetében ugyanis nagyon komoly felháborodást keltett a Behir.hu-n megjelent kritikus Varga-interjú. Rogánék nem tartották megbocsáthatónak, hogy a jobboldali médiaalapítvány főnöke olyanokat mondjon, hogy a kormánykritikus sajtó messze igényesebb, jobb minőségű, mint a kormányoldal sajtótermékei.

Azonban ennél is lényegesebb, hogy miközben Fideszben próbálták sikálni a szennyest Varga állításai után, több olyan lépést is tettek, amelyek elég egyértelművé tették, hogy bizony a jobboldali média lényegesen nagyobb mértékben a pártközpontból működik, mint azt sokan gondolták, s a legkevésbé sem szabad. Mondjuk az első jel, hogy pont Varga lehetett ennek az elnöke.

De az is mutatja, hogy kedden Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője körlevélben sietett elnézést kérni a jobboldali újságíróktól. Kocsis szerint a lemondatott KESMA-főnök állításai méltatlanok és valótlanok voltak, mert a jobboldali média igenis igényes.

Majd most az is jelzi, hogy Rogán küldte meg neki a selyemzsinórt. Egyébként 24. hu arra tesz utalást, hogy nem is biztos, hogy  Varga helyzetét az pecsételte meg, hogy őszintén beszélt a Fidesz-média munkásainak tehetségtelenségéről, ugyanis Varga már korábban is dicsérte az ellenzéki médiát.

Sokkal inkább az verte ki a Fidesz-vezérkarban a biztosítékot, hogy a hurráoptimista kormányoldali propagandát is lekutyázta. A közmédiára, valamint az Echo és a HírTV-re utalva ugyanis azt mondta: nem azt szeretné látni, hogy minden szép és jó és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak. (..) Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni.

A portál az interjú hátteréről megpróbáltuk megkérdezni Varga Istvánt, de nem sikerült szóra bírni. Rogán Antal szerepével kapcsolatban pedig kereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát, onnan se jött válasz.

A Fidesz médiabirodalma jelenleg 476 médiaterméket összefogó konglomerátum alig több mint két hónapja, november végén jött létre, amikor néhány óra alatt a komplett jobboldali médiatulajdonosi hálózat felajánlotta saját termékeit az alapítványnak.

Azóta oda tartoznak a megyei lapok, a Hír TV, az Echo TV, az Origo.hu kiadóvállalata, a Magyar Idők (újabban: Magyar Nemzet), a Bors, a Nemzeti Sport, a Lokál, a Figyelő, a Ripost és számos rádióállomás.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here