Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fideszhez közeli Vadhajtások csoport is részt vett a mai „Kitörés napi”  neonáci megemlékezésen, ráadásul ez a csoport támadt rá az esemény után az antifasiszta demonstrálókra, ezt saját oldalukon jelentették be

Szombaton Budapesten több ponton gyülekeztek neonáci, hungarista és más szélsőjobboldali csoportok, hogy a 74 évvel ezelőtt Budapest ostromának záróakkordjaként lezajlott kitörési kísérletre emlékezzenek meg. A rendezvényen több százan vettek részt, köztük több külföldi szélsőjobboldali csoport is.

Ahogy az előző években, úgy idén is tartottak ezzel párhuzamosan egy antifasiszta ellentüntetést, kisebb csoportok Budán több helyen is kifejezték ellenérzésüket azzal kapcsolatban, hogy neonácik vonulhatnak a főváros utcáin évről-évre – írja a Mérce.

Az ellentüntetők aztán, ahogy a hatvan kilométeres túra elkezdődött, a legtöbben haza is indultak, azonban egy hazafelé tartó csoportot, az ellentüntetésen részt vevő diákblokk 12-13 tagját megtámadta egy feketébe öltözött társaság, akik feltehetően a szélsőjobboldali megemlékezésen is részt vettek.

A csoport egyik tagja a Mércének nyilatkozva elmondta, hogy miután a békés demonstrációjuknak vége lett, hazafelé indultak, és miután már nem volt körülöttük egy rendőr sem, az ismeretlenek rájuk támadtak, elvettek tőlük két zászlót, egy embert a falnak dobtak, illetve többeket megütöttek.

Időközben kiderült, hogy a támadást a Fideszhez közeli Vadhajtások csoport hajtotta végre, erről saját oldalukon számoltak be, melyhez fényképet is mellékeltek. Azt írják, hogy
meguntuk, hogy külföldről importált antifasiszták fenyegessenek. Itt az első figyelmeztetésünk!- jelzik hogy további szélsőséges támadásokat készülnek végrehajtani

A Vadhajtások csoport igen sokat szerepel a Fidesz médiában és a párt rendezvényein is részt vesznek. Legutóbb a XV. kerületben egy Fidesz- fórumon,  amikor ellenzéki diákok Bayer Zsolt ellen, a gyalázkodó kijelentései miatt tiltakoztak Bede Zsolt a Vadhajtások csoport vezetője kelt a publicista védelmére.

A propaganda média nem fogja bemutatni, hogy a Fideszhez közeli csoport neonáci megemlékezésen vett rész és azt sem, hogy antifasisztákat vertek, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot hogy más is lássa, hol tartanak Orbánék.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here