Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Ez már újabb szint. Lefelé, nagyon mélyre megy” – reagált a Magyar Hangnak adott interjújában Czutor Zoltán zeneszerző, énekes a Kárpátia zenekar nemrégiben megjelent, a magyar ellenzéket lehazaárulózó, új dalára.

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy szebb napokat is megélt Kárpátia nevű rockbanda “Egyszerűen senkik vagytok címmel” elég gyengére sikerült gyűlöletdalt írt az ellenzékről.

Az együttes korában a Jobbik holdudvarához tartozott, de tavaly augusztusban kapott egy kis kormányzati aprópénzt, talán ezzel lehet a legjobban magyarázni miért esett neki az ellenzéknek.

Már akkor komoly felháborodást keltet az eset a zenekar rajongók között, többen közölték, hogy soha nem mennek ez után Kárpátia koncertre. Mára azonban  nem csak a rajongói nem tetszését vívta ki az együttes, hanem a zenésztársakét is.

„Itt már nem naiv ügyetlenség és tehetségtelenség a fő probléma, még akkor sem, ha ez nagyon is feltűnő”- jelentette ki a 80-as évek végén a Nyers zenekart alapító, majd a Belmondót elindító zenész.

Szerinte a Kárpátia esetében teljes szembefordulás történik mindazzal, amit a rockzene a létezése óta valaha is képviselt, ugyanis a hatalom védelméből kiabálnak ki azokra, akiket az állam amúgy is ellehetetlenít.

Czutor Zoltán biztos abban, hogy a Kárpátia, mint jelenség és attitűd „egyszer, talán nem is sokára, elrettentő példaként fog állni a magyar erkölcs és kultúra, vagy akár erkölcstelenség és a kulturálatlanság feljegyzett történetében.”

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here