Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor évértékelő beszédében egy egész blokkot szentel a baloldali ellenzéknek, mely leginkább a budapesti választásokra volt kihegyezve. Érthető, hiszen a Fidesz Budapesten már a 2018-as választásokon is igen gyengén szerepelt a fővárosban, ehhez képest is veszített népszerűségéből azóta.

Orbán Viktor rendhagyó módon több percen keresztül is beszélt az évértékelő bazári beszédében baloldali ellenzékről, bár nem megnevesítve Karácsony Gergelynek, az MSZP, Párbeszéd és a DK főpolgármester-jelöltjének is beszólt.

A miniszterelnök Karácsony nem éppen jól sikerült Hír TV-s szereplésének mondatain köszörülte a nyelvét.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere nem hagyta szó nélkül a miniszterelnök neki címzett szavait. Facebookon azt írta Orbán Viktor miniszterelnök láthatóan megijedt az ellenzék egységes fellépésétől, ezért vette ilyen „közönségesre” a hangvételt.

Majd a baloldali főpolgármester jelölt azt is hozzá teszi Orbánra utalva, hogy Bayer Zsolt kebelbarátja, az európai szélsőjobb fő szövetségese, minket biztos nem oktathat elfogadásból”.

A neki szóló üzenetről a Párbeszéd politikusa azt írta: Hallom, üzent nekem is. A viszontválaszt a budapestiekkel, a szabad város szabad polgáraival közösen küldjük majd októberben. Tuti, hogy meg fogja hallani.

Az MSZP is reagált az évértékelő beszédre, a legnagyobb baloldali párt azt írja Orbán évértékelőjében ismét felült a gyűlöletvonatra, jóízűt migránsozott, zsidózott szívének kedves dúsgazdag barátai előtt.

Szocialista-náci koalícióról, komédiásokról, magukat hasra vágó és pókembert játszó képviselőkről hadovált, csak a saját pókhasát nem vette még észre.

A miniszterelnök 7 pontos ígérgetésére az MSZP a következőket íjra: azt mondja, fel fogja számolni a szegénységet, de előtte még eladósodhatsz: kaphatsz kölcsön 10 milliót! Bezzeg Orbán felesége, Lévai Anikó élete végéig mentesül majd az szja-kötelezettség alól, de szja-mentességet kap Áder János, Varga Mihály és Kósa Lajos felesége is.

A komédiás tehát maga Orbán Viktor, azonban az ő viccein már milliárdos barátain és családtagjain kívül senki sem képes nevetni. Mintha már Orbán arcán is kezdene hervadni a mosoly. Egyre többet foglalkozik az ellenzéki összefogással, a baloldali főpolgármester-jelölttel. Orbán úgy tűnik retteg, és erre bizony van is oka -írják a szocialisták

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here