Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szerda hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt az ismert Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze, Tandori Dezső. A gyászhírt a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia közölte a család nevében.

Tandori Dezső 1938-ban született, 1971-től dolgozott íróként és műfordítóként. Gimnáziumi tanára, Nemes Nagy Ágnes révén belekerült a korszak írói körébe (Mándy Iván, Ottlik Géza, Mészöly Miklós).

Több évtizedes munkássága során kiadott versesköteteket, ifjúsági regényeket, gyerekverseket, esszégyűjteményeket, regényeket, álnéven írt krimiket és fantasztikus regényeket.

Több, mint 300 művet fordított le magyarra. Műfordítóként többek között Graham Greene, Virginia Woolf, J.D. Salinger, Franz Kafka, Ian McEwan könyveit. Az utolsó fordítása Alexandra Fischer-Hunold: Malaclopás a Kedvenckertben 2011-ben jelent meg, az utolsó művel egy esszé volt, ami 2017-ben jelent meg A szomszéd banánhal címen.

 

Életében összes 22 díjjal jutalmazták munkásságát, megkapta 1978-ban József Attila-díjat, 1986-ban Déry Tibor-díjat, 1990-ben Weöres Sándor-díjat. 1996-ban kiérdemelte a  Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, majd  1998-ban megkapta a Kossuth-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta. 2014-től a Nemzet Művésze lett.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here