Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A mérce számolt be róla, hogy tegnap jelent meg a Fideszhez közeli Origón egy névtelen cikk, amely azt állította, hogy Demeter Márta, az LMP képviselője VIP-kártyával vett igénybe szolgáltatásokat a Honvédkórházban. Mára kiderült,  Demeter ahhoz kért engedélyt, hogy haldokló édesanyja mellett lehessen.

Sikerült a Fidesz közeli Origonak megugrania a magyar politikatörténet legaljasabb  cikkét, ugyanis a portál azt a látszatot kelti, hogy Demeter Márta extra szolgáltatásokat akart igénybe venni a Honvéd Kórházban.

A portál egy fényképet is közölt egy járóbeteg szolgáltatást kérvényező dokumentumról. Mára az LMP közleményéből kiderült, Demeter haldokló édesanyja utolsó napjaiban szeretett volna mellette lenni a kórházban.

„Az elmúlt órákban a Fidesz embertelen támadást intézett Demeter Márta ellen propagandaportálján, az Origo.hu-n. Az LMP társelnöke nem vett igénybe VIP-szolgáltatást a Honvédkórházban.

Mindössze arra kért lehetőséget, hogy gyógyíthatatlan beteg édesanyjával együtt tölthesse az utolsó napokat. Erre ugyanakkor az intézményben már nem kerülhetett sor… A Fidesz kegyeletsértő, aljas eljárására nincsenek szavak.”- írja az LMP közleménye

Az Origo nemtelen cikke nem csak az LMP-nél verte ki a biztosítékot, a többi ellenzéki párt is egy közös közleményben ítélte el az aljas támadást, mint írják:

Mi, ellenzéki képviselőnők naponta szembesülünk azzal, hogy a magyar kormánypolitika világa milyen mélyre tud süllyedni. Nem hittük volna, hogy a Fidesz a legalja módszereket fogja használni Demeter Márta képviselőtársunk ellen.

A vele szemben alkalmazott lejárató eszközök elfogadhatatlanok. A legutolsó kegyeletsértő lépésük embertelen és visszataszító. Méltatlan egy kórház vezetéséhez és egy volt tábornok miniszterhez, szembemegy mindazzal, amire egy katona felesküszik.

Szolidárisak vagyunk Demeter Márta képviselőtársunkkal, felkészültünk a következő támadásokra. És azt akarjuk, hogy tudja az egész fideszes gépezet: Nem törnek meg bennünket!- zárják soraikat a képviselők

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here