Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A tavaszi parlamenti ülésszak első napján az ellenzék egységesen vonult ki a Parlamentből és a Kunigunda utcai MTVA székháznál tett kitérővel, az esztergomi Suzuki gyárba utaztak a képviselők. A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea az Egyenes Beszéd Kontrában összegezte a történteket, illetve beszélt még arról is hogyan fog tovább tiltakozni az ellenzék

Szabó Tímea elmondta, hogy hétfőn délután azért utaztak az ellenzéki képviselők Esztergomba a Suzuki gyárhoz, mert nemrég kirúgtak egy dolgozót, aki létre akarta hozni a helyi szakszervezetet a rabszolgatörvény megszavazása után.

Az autógyár képviselője nem engedte be a politikusokat a vezérigazgatóval tárgyalni, amivel a politikus szerint az ellenzékre szavazó, közel hárommillió magyar választópolgárral nem álltak szóba.

Érdekesség, hogy az esztergomi autógyár a magyar állam kiemelt stratégiai partnere, – „azaz a magyar adófizetők pénzéből kap sok-sok milliónyi támogatást” – mondta Szabó.

Az MVM-nél és a MÁV-nál már sikerült elérni, hogy ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt. „Egy folyamat elindult és nekünk ezt az utat kell továbbra is képviselnünk” – fogalmazott a Párbeszéd társelnöke és elmondta, hogy tovább fognak harcolni a Suzukinál és azoknál a nagyobb cégeknél, ahol alkalmazni akarják a 400 órás túlórakeretet.

Ezek után Somos András arról érdeklődött a képviselőnél, miért nem kérdezte meg hétfőn a Parlamentben az ellenzék a kormányt az Elios-ügyről. Az történt, hogy a Fidesz nem nyújtotta be az EU-nak az Orbán Viktor vejéhez köthető lámpabiznisz számláit, így azt nem az EU finanszírozta, hanem a magyar adófizetők.

A politikus azt válaszolta, ha Orbán bemegy a Parlamentbe, akkor ők is ott lesznek, de annak nincs értelme, hogy huszadrangú államtitkárok azt válaszolják, hogy Soros György. „A mai napot a kormány kizárólag a propaganda tolására szentelte volna.” – fogalmazott.

Szabó Tímea zárásként elmondta, ha a kormány és Orbán Viktor tényleg komolyan gondolja, hogy Magyarországra a legnagyobb veszélyt Soros György jelenti, akkor ne lehessen miniszterelnök az, aki Soros-ösztöndíjjal tanult.

Korábban már benyújtotta ezt a törvényjavaslatot a Párbeszéd társelnöke a Parlamentben, melyet természetesen a Fideszes képviselők leszavaztak. Nem meglepő, hiszen maga Orbán Viktor is – több vezető Fideszes politikussal együtt – Soros-ösztöndíjasként tanult külföldön.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here