Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Ma jelent meg a hír, hogy a csatorna gazdasági okokra hivatkozva megvált Jaksity Katától, az ATV híradósától. A hirtelen és váratlan döntés rögtön találgatásokat indított el, ám maga az érintet egy igencsak korrekt hangvételű búcsú levéllel tesz pontot a találgatások végére.

Jaksity Kata felmentett műsorvezető, ma az alábbi levéllel köszönt el az ATV-től, reméljük viszont látjuk a népszerű műsorvezetőt:

Búcsúzom az Atv-től.  A hír igaz: 11 év után távozom az Atv-től. Ma este leszek utoljára látható a Híradóban. A szakmában eltöltött 21 évnek több mint a felét itt töltöttem, igaz volt benne szünet, amikor megszűnt műsorom és egy ideig nem volt más feladatom, vagy amikor Jázmin születésekor visszavonultam több mint két évre babázni.

Elfogadtam a döntést és hálával a szívemben zárom az életem egyik fontos korszakát.

Vezettem évekig a reggeli politikai műsorunkat, volt főműsoridős talk-showm, a Nő Háromszor, megcsinálhattam a Világ Arcai c. beszélgetős, riportműsort, amely a harmadik világgal foglalkozott és megvalósíthattam legnagyobb televíziós álmom: Afrika, Ázsia fajsúlyos problémáiról forgathattam, amelyeket javarészt egyedül szerveztem.

A Gyermekéletek, asszonysorsok c. riportsorozatom egyes filmjei több filmfesztivált és rendezvényt megjártak, a csecsemőjüket megölő anyákról és örökbefogadásról szóló filmemet tananyagként használják a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatoknál, az ugandai szex-rabszolgalányokról szóló filmem meghívást kapott a Cambridge-i egyetemre.
Aztán itt lettem főműsoridős híradós.  És ezekért a munkáimért kaptam meg 2013-ban a sajtódíjat.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy bár sok buktatót és akadályt kellett leküzdenem, de hát ezek csak erősítettek, végülis csodálatos feladataim voltak. Még nem tudom, hogyan tovább, ötleteim és álmaim vannak, de hogy melyik ajtó nyílik meg vagy én melyiken nyitok be, még nem tudom.

Köszönöm a sok jó szót és szeretetet, amit mindig kaptam a munkám során!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here