Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint a hatalmas buktát akarja a Fidesz elkerülni Szombathelyen, a Nyugat.hu beszámolójából arra lehet következtetni, hogy a jelenlegi polgármestert levették a pályáról, ahogy a portál fogalmazz, „Puskás Tivadar először küzdött aztán belenyugodott, hogy vissza kell vonulnia”

A Nyugat.hu információi szerint hétfő reggel egy szűkkörű értekezleten Puskás Tivadar, Szombathely jelenlegi fideszes polgármestere bejelentette, hogy nem indul el a 2019-es önkormányzati választásokon. Ahogy a polgármester fogalmazott, 13 szép évet töltött a közéletben, és elég is volt ez a 13 év.

Ez azt jelenti, hogy Puskás visszavonul, és új polgármester-jelöltet állít ősszel a Fidesz. De arról, hogy ki lesz az új jelölt még egyenlőre semmit nem lehet tudni. Minden jel szerint koránt sem lesz könnyű dolog a pártnak a vasi megyeszékhelyen megtalálni azt a jelöltet, akivel a hatalmas buktát el tudják kerülni, ugyanis a kormánypárt helyi erős emberei az évek során leharcolódtak.

Kézen fekvő lenne, hogy a polgármester valamelyik helyettesét indítsa el Puskás helyett a Fidesz, ám a Nyugat.hu arról is ír hogy lassan elfogynak Szombathely alpolgármesterei, az egyik alpolgármester már régebben kiesett a belső körből, egy másikat pedig nemrég leárulóztak, és Puskás meg is vonta hatásköreit.

Azonban egy alpolgármestere még van a városnak, az országos politikában teljesen ismeretlen Illés Károly, egyébként a portál kizárásos alapon, mivel más nem nagyon maradt a helyi Fideszben, ő rá tippel, mint a legesélyesebbre, aki a Fidesz-KDNP jelöltje lehet a városban 2019 őszén.

Közben ameddig még a Fidesznél megy a polgármester-jelölt keresgélés, addig az ellenzék  Éljen Szombathely szövetség néven egyesült és már bemutatta az összes jelöltjét. A Hír Hugó is beszámolt róla január végén, hogy az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum közös polgármester-jelöltje Nemény András lesz, akit a Jobbik és a Kétfarkú Kutyapárt is támogat.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here