Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Talán mindenkinek meg van, Nagy Blanka az ellenzéki diáklány, aki egy igen kemény beszédben küldte meg Fideszéket. Még januárban rámozdult a teljes kormánypárti média a gimnazista lányra, többek között azzal akarták lejáratni, hogy nagyon rossz tanuló, sokat hiányzik, ráadásul három tárgyból is bukásra áll.

Természetesen  Nagy Blanka azonnal cáfolta a kormánylapok hazudozásait, és azt ígérte, jogi lépéseket tesz a róla megjelent lejárató cikkek miatt, ehhez az MSZP ajánlott neki ügyvédi segítséget.

Úgy látszik, ennek meg is lett a hatása, mert az egyik kormány újságban a Figyelőben megjelent egy helyreigazítás, amiben gyakorlatilag elismerik, hogy az összes állításuk hazugság volt:

„A 2019. január 15. napján megjelent »Három tárgyból is bukásra áll a káromkodó diáktüntető« című cikkünkben a Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz.”

A Népszavának megszólalt az MSZP ügyvédje, aki most Nagy Blankát képviseli.  Litresits András elmondta, hogy múlthéten kapta meg a sajtó-helyreigazítási kérelmet a Ripost, a Figyelő, az Origo és a Lokál.

Litresits azt is elmondta az újságnak, hogy a hazugságok először a Ripostban jelentek meg  és onnan vette át azonnal a többi. Az is kiderül, hogy a fidesz média öt napot kapott megjelentetni a helyreigazító közleményt.

Ám a Ripost, az Origó és a Lokál még nem tett közzé ilyet, ennek hiányában pedig per indulhat ellenük. 2018-ban 109 helyreigazítási pert vesztett a kormánysajtó; ha így folytatják, akkor ez a szám idén sem lesz kevesebb- jegyzi meg a Népszava

Arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot Facebookon, hagyj lássa mindenki, hogy a kormány oldal már egy 19 éves lánytól is annyira retteg,  hogy hazug cikkekkel akarja lejáratni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here