Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hétfői  kivonulás után az ellenzéki politikusok újabb eszközt vettetek be a rabszolga törvény elleni tiltakozáshoz. Talán az internetes világban ismert trollkodáshoz lehetne hasonlítani: a humortól sem mentes hozzászólásaikban, az órákon át tartó vitában, minden egyes témával kapcsolatban elmondták, hogyan kapcsolódik az a rabszolgatörvényhez, majd felszólították a fideszes képviselőket, hogy vonják vissza a túlóratörvényt.

 

Újabb eszközt vetettek be az ellenzéki képviselők a rabszolgatörvény elleni tiltakozásban: széttrolkodták a NER parlamentjét. Bármi is volt a téma, mindig elmondták, miért alávaló a rabszolgatörvény. Például Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke  a magyar-kirgiz partnerségi megállapodásról szóló vitában  arról beszélt, hogy Kirgizisztánnak volt egy híres írója Csingiz Ajmatov, aki kiváló műveket írt arról, hogy miközben a világ halad előre, hazája visszafelé fejlődik. Majd a politikus megjegyezte, hogy „ha ma élne Csingiz Ajmatov és írna könyvet Magyarországról, akkor azt kérné Önöktől, hogy vonják vissza a rabszolgatörvényt, mert az tenne jót az országnak.”

Szintén a magyar-kirgiz partnerségi megállapodásról szóló vitában a párbeszédes Tordai Bence is beszállt a trollkodásba, aki kifejtette, hogy van egy globális rabszolgaság-index, melyen a kirgizek előkelőbb helyen állnak, mint a magyarok, azaz nálunk többen vannak kitéve a rabszolgasorsnak, mint Kirgizisztánban- utalva az elfogadott rabszolgatörvényre

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője már egy másik napirendnél mondta el, hogy, „fontosnak tartom megemlíteni a magyar-örmény megállapodás kapcsán, hogy Örményország gazdaságát tekintve 40%-ban még most is mezőgazdasági ország és még sem jut el odáig, hogy ilyen mértékű rabszolgatörvényt vezessenek be”.

Majd Varju László, a DK alelnöke a  magyar-argentin munkaerőcsere program kapcsán, ismertette, hogy  támogatják ezt a programot, vigyék a fiatalok Magyarország jó hírét Argentínába, de ez csak a rabszolgatörvény eltörlésével lehetséges.

A fideszesek köpni-nyelni nem tudtak az ellenzéki képviselők humortól sem mentes hozzászólásaikat figyelve, ezért egy-egy komolytalan bekiabálást eltekintve, inkább próbáltak úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Így háborítatlanul, minden téma kapcsán, több órán keresztül az ellenzéki képviselők el tudták mondani, azt amit a rabszolgatörvény vitájában nem engedtek nekik, hogy miért alávaló ez a törvény.

Mivel a propaganda média nem fog beszámolni az ellenzék kreatív hozzászólásairól, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy ne érjen célt az agyonhallgatás.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here