Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A bíróság kimondta bűnös: elítélték a a Fidesz-közeli portál főszerkesztőjét. A Szegedi Járásbíróság kimondta a Fidesz közeli szegedma.hu főszerkesztője, Kapitány Gergely bűnösségét, azért mert a portál egy hamis levelet közölt le, a lejárató tartalmú levélről azt állították, hogy Szabó Sándor MSZP-s képviselő írta Botka Lászlónak. De nem is a hamis levél tartalma az érdekes, hanem az, hogyan védekezett az elítélt főszerkesztő: „Ki volt az az idióta, aki ezt elhiszi?!”

Juhász Csaba bíró bűnösnek mondta ki Kapitány Gergelyt, a szegedma.hu főszerkesztőjét, mivel  2017 novemberében a Fidesz-közeli szegedma.hu megjelentetett egy hamis levelet, amelyet állítólag Szabó Sándor írt Botka Lászlónak.

Amint ez megjelent és Szabó Sándor tudomására jutott, az országgyűlési képviselő azonnal sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte, rágalom a levél. A szegedma.hu még aznap levette azt, tudósított is a sajtótájékoztatóról, de sem helyreigazítást nem közölt, sem elnézést semmilyen formában nem kért a nyilvánvaló hazugságért.

Talán az ügy legizgalmasabb része az Kapitány Gergely vallomása:

Szerinte nem volt főszerkesztője ebben az időszakban de azért telefonon felhívták, hogy kimehet-e a levél. Majd megjegyezte, hogy az első időszakban az volt a feladata, hogy átvilágítsa a céget, amely „egy megbízhatatlan hírportálként működött. Iszonyatos káosz volt a szerkesztőségben”- jelentette ki a védekezésében Kapitány

Majd a hamis levéllel kapcsolatban az alábbi védekezést mutatta be, nem látta a levelet „Ha látom ezt a szöveget, és rajtam múlik, nem jelenik meg. Ki volt az az idióta, aki ezt elhiszi?!” – kérdezte Kapitány Gergely, aki azt is elmondta, fogalma sincs arról, kik dolgoztak akkor a szerkesztőségben. :)))

A bíró ezen a ponton szembesítette Kapitány Gergelyt a korábbi vallomásával: „én engedélyeztem főszerkesztőként a megjelenést, de elismerem, nem ellenőriztem a levél tartalmát”.

Nos kedves olvasó, minden egyes alkalommal jusson eszünk be a Fidesz-közeli portál szerkesztőjének a védekezése a hamis hírük kapcsán, amikor egy Fidesz-propaganda cikket olvasunk: „Ki volt az az idióta, aki ezt elhiszi?!”

Arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy minél kevesebb -ahogy a Fidesz-közeli portál főszerkesztője fogalmazott- idióta legyen, aki még hisz ezeknek!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here