Be akart szállni a hegyfalui plébános az Európa Parlamenti választásokba és a templom kertjében található hirdető vitrinbe elhelyezett egy plakátot, melyen Emmanuel Macron francia elnököt inkább negatív és Orbán Viktort meg pozitív színben tüntetett fel, ám a hívek tiltakozására le kellett cserélnie a plakátot.

A Vas megyei Hegyfalu plébánosa, Dóka Ferenc bedörrentette a békés faluban a kampány verklit. Egy olyan plakátot tett ki a templom hirdető vitrinébe, amin Emmanuel Macron francia elnök látható fekete férfiak társaságában illetve Orbán Viktor  unokájával, az üzenet pedig, tessék választani!

De minden jel szerint, már a hegyfalusi katolikus hívek körében sem arat osztatlan sikert az Orbáni-politika. Az RTL Klub híradó tudósításából kiderül, hogy komoly gellert kapott a kereszténydemokrácia: ezt a plakátot több hívő is kifogásolta, így a plébános inkább eltüntette: Orbán Viktor képét kitakarva,  keresztet cipelő turisták kerültek Emmanuel Macron mellé.

A plébános kamera előtt nem akart nyilatkozni, de az RTL-nek elismerte, hogy üzenete egyértelmű, a plakátjával az EP-választásra akarta felhívni a figyelmet.

A plébános úr igazi különc szerzet, nem először kerül a híradások középpontjában, tavaly szintén plakátokon kivégzéssel fenyegette azokat az embereket, aki csikkeket szórnak a Mária-szobor előtti virágtartóba. Tíz évvel ezelőtt pedig megvert egy postást, miután az rossz újságot dobott be neki. Akkor az üggyel kapcsolatban azt mondta: “Olyan idegállapotban voltam, hogy ki kellett törni valahogyan.”

Nos kedves olvasónk a közmédia nem fog beszámolni arról, hogy már a katolikus egyház híve is felszólalnak az Orbáni-propaganda ellen, ezért  arra kérünk, hogy oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: nyílnak a szemek!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here