Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az újabb magyar kormányzati kampány miatt ismét felerősödtek a Fidesz kizárását követelő hangok az Európai Néppártban (EPP), de egyesek szerint Orbán Viktor miniszterelnök éppen ezt szeretné elérni – írta a rangos külföldi lap a Politico pénteken

A rangos külföldi hírportál bennfentes források alapján arról számolt be, hogy noha a konzervatív pártcsalád még nem hozott döntést, de napirenden lesz a jövő heti frakcióülésen a Fidesz kérdése és a márciusi csúcstalálkozón is erről fognak tárgyalni.

Rámutattak, a német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) „elege lett”, és ennek most először nyilvánosan hangot is adott, a Fidesz tagságának régebbi ellenzői pedig megpróbálják kihasználni a lehetőséget.

A cikk szerint az EPP-ben sokan egyetértenek a magyar kormány migrációügyi álláspontjával, ugyanakkor sokkolta őket a Fidesz „hűtlensége”, amely az Európai Bizottságot vezető, Orbán Viktor néppári politikustárása, Jean-Claude Juncker elleni támadásban is megnyilvánult.

Egy néppárti politikus azon véleményének adott hangot, hogy Orbán szándékosan pártja kizáratására játszik, hogy azt mondhassa utána, „látják, az EPP valójában le akarja rombolni Európát, meg akartak szabadulni tőlünk, a keresztény Európa megmentőitől”.

A Politico kiemelte, hogy a párt vezetői eddig megvédték Orbánt, egyrészt a magyar képviselői helyekre tekintettel, másrészt attól tartva, hogy kizárása esetén a Fidesz az euroszkeptikus erőkhöz csatlakozik.

Daniel Caspary CDU-s európai parlamenti képviselő azt mondta, hogy Orbán „elfogadhatatlan” lépéseit egyre nehezebb megvédeni a választóik előtt, de a kizárással sem javulna a helyzet sem Európában, sem Magyarországon.

Aláhúzta: ha David Cameron volt brit kormányfő továbbra is részt vett volna az EPP találkozóin, akkor soha nem írta volna ki a népszavazást a brit EU-tagságról. A brit Konzervatív Párt 2009-ben lépett ki a néppártból.

Az Orbán Viktor megfegyelmezését célzó eddigi kísérletek egyike sem volt különösebben sikeres. Ami talán változik, hogy az Európai Néppártban már nem könyörögnek neki, hanem inkább a maradás előnyeire mutatnak rá, miután egy viszonylag kis ország csak akkor kaphat helyet a nagy asztalnál, ha tagja az EPP-nek – írta a szerző.

Az Euractiv hírportál számos EPP-tagpártot megkérdezett, és többségük azt válaszolta, hogy a kizárásnál kevésbé radikális megközelítés pártján vannak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here