Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP alelnökét, Komjáti Imrét jogerősen elítélték, a miért a polgári engedetlenség egy formáját választotta, hogy tiltakozzon a rabszolgatörvény.  A politikus az ATV Startban beszélt az ítéletről és a hogyan továbbról.

„Amire nagyon nagy szüksége van a baloldali mozgalmaknak, az az, hogy dobogjon az a szív” – kezdte a beszélgetést a Komjáti.

Az MSZP alelnöke választhatott, hogy 50 ezer forint pénzbüntetést fizet be, 60 óra közmunkára megy vagy 10 napra bevonul a börtönbe. „A pénzbüntetést tuti, hogy nem fogom befizetni, én ezeknek egy fillért nem fogok fizetni azért, hogy még ezt is ellopják” – fogalmazott a politikus. Elmondta, hogy a közmunkát választja, de leszögezte, hogy nem ijedne meg attól sem, ha le kéne ülnie 10 napot, de mint mondta: „Főleg a családomat, a gyerekeimet nem szeretném kitenni annak, hogy azt mondják nekik az iskolába, hogy apád börtöntöltelék”.

Ezután szó esett arról, hogy megvan a rizikó, hogy a kormánypárti sajtó ferdíteni fog az ügyben. A szerkesztő rákérdezett, hogy nem tart-e ettől a politikus? „Nem, én nem ijedek meg semmitől, nincsenek takargatni valóim, ha már valamit előtudtak volna ásni rólam, akkor minden bizonnyal már előásták volna” – jött a határozott válasz Komjátitól, aki még hozzá tette, hogy ő csak a családját akarja megvédeni.

Komjáti szerint van egy pont, amikor egy magát demokratának valló embernek tiltakoznia kell és a tiltakozásnak akár a polgári engedetlenségig el kell mennie. „Egyre több olyan jellegű tiltakozást kellene végrehajtani, amely nagyon erős üzenetet küld az elégedetleneknek, igenis ha kell, akkor ilyen módon is ellen kell állni” – szögezte le Komjáti.

A szocialista politikus elmondta: „Én letöltöm a büntetésemet, de ha kell, akkor legközelebb is ellen fogok állni és tiltakozni fogok akár azon az áron is, hogy újra büntetést fogok kapni.”

A szerkesztő feltette azt a kérdést, hogy ennek a magatartásnak milyen üzenete van, melyre válaszul Komjáti visszakérdezett, hogy annak milyen üzenete van, hogy Mészáros Lőrinc több százmilliós állami támogatást kap adófizetői pénzből az öt csillagos szállodájára, amikor erre nincsen szüksége és közben ugyan azon a településen „romokban van az iskola” – fogalmazott.

„Vagy milyen üzenete van annak, hogy az MTA-t éppen zsarolja a kormány és kifosztja? Folyamatosan, minden nap brutális üzenetek küld a kormány, hogy nem tiszteli a saját törvényeit sem sokszor, akkor én azt gondolom, hogy jogos a felháborodás egy demokrata részéről és ha kell, akkor az ellenállásról nem csak beszélni kell. Álljunk ellen!” – zárta a gondolatmenetét Komjáti.

Végezetül a politikus elmondta, hogy 2006-ban még csak a politika közelében sem járt, de ugyan ezt tette volna, mint most, ha akkor is igazságtalannak érezte volna a kordonokat és ellehetetlenítette volna a kormány a szakszervezetek által Kossuth térre bejelentett tüntetését. „Abban az értelemben 2006-ban jogos volt a kordon, hogy ott emberek napokon keresztül WC-nek nézték a Kossuth teret” – zárta a beszélgetést az MSZP alelnöke.

Egyébként 2007-ben Orbán Viktor is kordont bontott a Kossuth téren, amiért nem kapott büntetést. Akkor azt mondta, hogy ez csupán polgári engedetlenség.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here