forrás:zoom.hu
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hódmezővásárhelyi polgármester nem finomkodott, igen kemény szavakkal tette helyre a Fideszt: szerint azok a kommunizmus és a nácizmus örökösei, akik az európai jogállamiságot támadják- mondta a nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom rendezvényén

Márki-Zay Péter igen kemény szavakat használt a Mindenki Magyarországa Mozgalom rendezvényén elmondott beszédében. Szerinte a kommunizmus és a nácizmus igazi örökösei azok, akik az európai jogállamiságot támadják és Oroszország, valamint Törökország felé veszik az irányt- utalva az Orbáni-politika irányaira

 

Majd Márki-Zay arról is beszélt, hogy fontos, hogy a tisztességes emberek vállalják a közszereplést. Sokan vannak, akik félnek kiállni és tenni valamit, mert félnek a pártállamtól, de a hódmezővásárhelyi polgármester azzal biztatta őket, hogy amikor az unokájuk a történelem könyvet fogja lapozgatni, csak az fog számítani, hogy kiálltak-e a hazájukért.

Itt meghallgathatja a teljes beszédet!

„Az élet nem egy számítógépes játék, ahol ha kudarcot vallunk, kapunk egy új küldetést. Egy életünk és egy hazánk van, vállaljátok ezt a hivatást!” – jelentette ki.

Hódmezővásárhely polgármestere emlékeztetett arra, hogy tavaly ilyenkor Lázár János városában a szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét. Márki-Zay ezután arról beszélt, hogy a Fidesz egy nagy gyerek, aki terrorizálja a kicsiket.

Elveszi az uzsonnájukat, megveri őket. És ahogy ő felállt, úgy másoknak is fel kell állniuk, hogy tegyenek ez ellen a rossz gyerek ellen. Annak a fontosságát ecsetelte, hogy az összefogás hogyan segíthet ebben, megjegyezve, hogy az országgyűlési választás ellenzéki kudarca ennek hiányának bizonyítéka.

Hódmezővásárhelyen – folytatta a politikus – 13 ezren mutatták meg, zsidók, cigányok, baloldaliak, jobbikosak, hogy összetudnak fogni és összetartoznak. Sokat beszélt arról is a polgármester, hogy az ellenzék nem is tudja mennyire fontos az összefogás, de a hatalom tisztában van vele és retteg is tőle.

Ezért Márki-Zay szerint a Fidesz éket akar verni a cigányok, a zsidók és a jobbikosok közé, valamint a jobboldal és a baloldal közé.  Márki-Zay a mozgalmáról is beszélt, szerinte azért hozták létre, hogy bebizonyítsuk országosan, amit már Hódmezővásárhelyen sikerült: az összefogás legyőzi a korrupciót.

Majd ezután kijelentette,  a pártállam vezetői magánrepülőjükön fogják elhagyni az országot, ti, akik a hivatalokban ültök és segítitek a rendszert, ti nem mehettek velük. Ti bizonyítékok lesztek, amikor eljön a büntetések végrehajtásának ideje – zárta beszédét Márki-Zay Péter.

Az eseményen részt vett Karácsony Gergely, a baloldal közös főpolgármester-jelöltje, Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője, valamint több szocialista és momentumos politikus is.

Márki-Zay beszédét nem fogja leadni a közszolgálati televízió, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy ne érjen célt a cenzúra!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here