Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke bejelentette mai sajtótájékoztatóján, hogy az MSZP a 2019-es Európai Parlamenti választásokra megerősíti a csatasorait és toborzásba kezd, mint fogalmazott mindenkire szükség van.

Az MSZP megerősíti a hálózatát a 2019-es Európai Választások előtt, erről Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke beszélt. Komjáthi Imre kijelentette, hogy az MSZP- Párbeszéd szövetség büszke arra, hogy nekünk Magyarország a hazánk és az Európai Unió az otthonunk.

Az MSZP politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbáni-politika célja, hogy gyűlölettel mérgezzék meg a hazai és az európai közállapotokat. Majd kijelentette, ezt Mi demokraták nem  hagyhatjuk, ezért az MSZP egy toborzó kampányba kezd.

Hívjuk és várjuk azokat az embereket, akiknek fontos Európa jöjjenek közénk.  Jöjjenek választókerületi biztosnak, jöjjenek aktivistának! Minden egyes emberre szükségünk van, arra is, aki csak egyetlen szórólapot tud eljuttatni azokhoz az emberekhez, akiket eddig Orbán Viktor gyűlöletkeltése mérgezett – jelentette ki a politikus

Azt is elmondta, hogy aki szeretne jelentkezni azaz [email protected] e-mail címre küldje el az elérhetőségeit, mint fogalmazott Komjáthi küzdjünk együtt a gyűlöletmentes Európáért!

A Fidesz-média biztos, hogy nem fog beszámolni arról, hogy az MSZP toborzásba kezd az Európai Parlamenti választásokra, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy ne érjen célt az agyonhallgatás.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here