Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor sértet kismalac módjára meghátrált, pár héten belül leszedik az európai botrányt kavart junckeres gyűlöletplakátokat, közben leidiótázta a néppárti kritikusait, majd bejelentette, hogy a szocialisták csúcsjelöltjéről Frans Timmermansról indít akkor lejárató kampányt.  S ráadásul Orbán egy német lapban,  a Welt am Sonntagnak volt kénytelen visszavonulót fújni.

Orbán Viktor rádöbbent, miután a Néppárt elégé kemény szankciót helyezett kilátásba vele szemben, hogy nem is a néppárti Juncker a Soros embere, hanem a szocialisták csúcsjelöltje Timmermans az. :)) Ezért inkább március közepétől Őt fogja lejáratni a kormány plakátokon- derül ki a lapnak adott interjúból.

Hogy Orbánék mennyire durván meghátráltak azt is jól jelzi, hogy a lapot úgy tájékoztatták március 15-ég eltüntetik az összes Junckert lejárató gyűlölet plakátot az utcákról.

Orbán a Fidesz Néppártból való kizárásának lehetősége kapcsán arról is beszélt, hogy ez valójában a baloldalnak állna érdekében, ugyanis így meggyengülne az EPP. Orbán szerint a baloldal szalámitaktikát folytat. „Ha minket kizárnak, az osztrákokat támadják majd, utána jönnek az olaszok” – mondta.

Orbán szerint a kritikusai naivak, majd a következő mondatban leidiótázza őket: sokan nem értik ezt, de a politikában Lenin után az ilyeneket hasznos idiótának szokták nevezni. Bár hisznek abban, hogy szellemi harcot folytatnak, ezzel valójában az ellenfeleik érdekeit szolgálják.

A Welt am Sonntag érdeklődésére, hogy Orbán valóban a baloldal hasznos idiótáinak tartja-e a kritikus kereszténydemokratákat, azt felelte, hogy azokat, akik az EPP megosztottságát előmozdítják, azokat igen.

A junckeres plakátok miatti konfliktusban az elmúlt napokban felpörögtek az események: már kilenc párt zárná ki hivatalosan a Fideszt az ötven pártot tömörítő EPP-ből és a többség még nem foglalt állást. Valószínűleg ez segített rádöbbenni Orbánnak, hogy nem is a néppárti Juncker a Soros embere, hanem a szocialisták csúcsjelöltje Timmermans az. Nevetséges.

Nos, a Fidesz-propaganda médiája nem foga arról beszámolni, hogy Orbán egy német lapban volt kénytelen visszavonulót fújni, ezért oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy ne érjen célt a cenzúra.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here