Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz jelöltje nyerte a tolnai időközi választást, amit a korábbi alpolgármester-egyéni képviselő, Pirgi József halála miatt írtak ki  Tolna városában. Annak ellenére nagy arányú a választási győzelem, hogy csupán 35 szavazattal kapott többet a Fidesz most, mint 2014-ben

Vasárnap tartottak időközi választást Tolna város  7. számú  választókerületében, a voksoláson nagyon alacsony, csupán 27 százalékos volt a részvétel. Így nem csoda, hogy igen nagy arányú Fidesz győzelem született.

 

Érdekesség, hogy a mostani időközi választáson Berta Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje  176 szavazattal és 81,11 százalékkal nyert.  A mostani 176 Fidesz-szavazat csupán 35-tel több, mint amennyit a Fidesz jelöltje ebben a körzetben szerzett 2014-ben. Akkor, a szintén Fideszes Pirgi József 141 szavazatot kapott, de akkor ez csak 45,78 százalékot ért.

Tehát a szavazat számokból kiindulva koránt sem duplázta meg a Fidesz a szavazóinak a számát, pusztán arról van szó, hogy az ellenzéki szavazók nem mentek el erre a voksolásra ezért van ekkora százalékos eltérés.

Amúgy most egy ellenjelölt volt, Keserü Gábor (független) ő 41 szavazatot kapott és így 18,89 százalékot ért el.  Persze arra magyarázatot kell találnia az ellenzéknek, hogy miért nem volt képes mozgósítania a bázisát. Mert bár csak 35 szavazattal kapott többet a Fidesz, mégis 81 százalékos győzelem optikája nem túl fényes az ellenzéki oldalról nézve.

Kedves ellenzékiek ez meg egy tanulság, hogy mindig minden választásra el kell menni, ha nem azt akarjuk nézni, hogy Orbán hogyan vigyorog, hiszen a Fidesz legyőzhető.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here