Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kőkeményt ultimátumot kapott a Fidesz, azonnal és végleg le kell állítani a magyar kormány Brüsszel elleni kampányát – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt  európai parlamenti  frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Bild című német lapnak

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy tegnap az Európai Néppárt elnöke Joseph Daul úgy tájékoztatta AFP hírügynökséget, hogy a Néppárt megkezdi a fegyelmi eljárást a Fidesszel szemben, mostanra már 13 párt támogatja a Fidesz kizárását.

Manfred Weber, Orbán Viktor által is támogatott néppárti csúcsjelölt a Bild szerdai számában megjelent interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kifejtette, hogy a Fidesz néppárti tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén tudja csak elkerülni:

Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke „azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát”. A második feltétel az, hogy bocsánatot kér a Néppárt tagpártjaitól.

A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten. Manfred Weber kiemelte, „még ebben a hónapban” világossá kell válnia, hogy teljesülnek-e a feltételek.

Hozzátette: Orbán Viktor lépéseitől függ, hogy sor kerül-e a szakításra a Fidesz és az Európai Unió jobbközép pártjait összefogó Néppárt között.

Mint mondta, tesz „egy utolsó kísérletet Orbán Viktor és a Fidesz megtartására az Néppártban”, de a kereszténydemokrácia értékei „nem képezhetik alku tárgyát”.

Hangsúlyozta, hogy a demokratikus elvek és a politikai stílus döntő fontosságú kérdéseiről van szó. Orbán Viktornak változtatnia kell álláspontján és ki kell fejeznie „az Néppárt iránti megbecsülését” – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa az interjúban az előzetesen ismertetett részletekről a Stern című hírmagazin hírportálján közölt összeállítás szerint

A Fidesz-média nem fog beszámolni arról, hogy a Fidesz néppárti tagsága kőkeményen inog, hiszen az Orbáni-politika vállalhatatlan Európában, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: Orbán politikája ciki az Unióban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here