Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A XI. kerületben, a Terézvárosban és Siófokon is megállapodott abban az ellenzék, hogy egy politikus indulhat a kormánypárti aspiránssal szemben – tudta meg a Népszava.

A XI. kerületben a DK országgyűlési képviselőjét, László Imrét saját pártja mellett, már az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja – jelentette be lapunknak a politikus. László hangsúlyozta, hogy a parlamentben több biztató mondatot hallott már a Jobbik és az LMP képviselőitől is. – Az utolsó pillanatban nyitottak maradunk, reméljük ők is beállnak majd mellém – fogalmazott.

Információnk szerint a belvárosban, a VI. kerületben is megtalálták a közös jelöltet, Soproni Tamás, a Momentum egykori alelnökének személyében.

Érdemes megemlíteni, hogy Soproni áprilisban is itt indult, viszont akkor visszalépett a DK-s Oláh Lajos javára. Oláh most lapunknak sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta az információt, csak annyit mondott, hogy mindenképpen el akarják zavarni tavasszal a Fideszt. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja közlékenyebb volt, lapunknak leszögezte, támogatják Sopronit és reménykednek, hogy követi őket a teljes ellenzék.

Az pénteken lett hivatalos, és az Index írt róla először, hogy a IV. kerületben, Újpesten a KDNP-ből kizárt Szalma Botondot támogatják az ellenzéki pártok.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here