Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Igazán példát vehetünk a belgrádi ellenzékről, már tizennegyedik egymást követő héten tüntettek szombaton Belgrádban az Orbáni-politikát képviselő Aleksandar Vucic szerb elnök lemondását követelve- írja a HVG

A december 8. óta minden szombaton megtartott megmozduláson  ez alkalommal is több mint tízezren vettek részt, ráadásul december végén a tömeg Orbánnak is üzent.

A sípokkal és transzparensekkel vonuló tüntetők úgy vélik, hogy autokratikus eszközökkel irányítja a jobboldali elnök az országot, megfojtja a szabad sajtót és a demokráciát a balkáni országban.

Több ezren majdnem egy órán át akadályozták a ki- és bejárást az RTS állami televízió székhelyénél ugyanis, csak úgy mint Budapesten, a műsorszolgáltatót meglehetősen részrehajló a kormány iránt.

A szombatonként tartott tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vucic vezette Szerb Haladó Párthoz (SNS) köthetők.

A tüntetések mögött egy olyan ellenzéki szövetség áll, amelynek soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatók. Tavaly májusban hosszú cikket közölt a brit Financial Times a szerb elnökről, Aleksandar Vucicról, aki hasonló kanyarokat írt le eddig politikai pályafutása során, mint Orbán Viktor.

Igazán példát vehet a magyar ellenzék a szomszédos szerb ellenzéktől: 11 hete 10 ezrek az utcán, mert azt akarják, hogy megbukjon az Orbáni-politikát képviselő elnökük. Nálunk meg…

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here