Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem sikerült a Fidesznek eltitkolnia, hogy pontosan kikkel is készül szövetségre lépni, amennyiben kiteszik a Néppártból ugyanis az MSZP Európa Parlamenti képviselője, Ujhelyi István egy írásban tárta fel ezeknek a pártoknak a múltját és politikáját, íme:

’Ennyi’, mondhatnánk amolyan Deutsch Tamásosan. Jó azonban, ha látjuk és tudjuk, hogy kik azok, akik Orbán Viktor és fonnyadó narancsának éppen aktuális elvbarátai. Kik azok, akikkel – Schöpflin György fideszes EP-képviselő óvatlan nyilatkozata óta tudjuk – akár az Európai Parlament működésének blokkolására képes csoportot is készek alkotni. Íme, ők Orbán Viktor legújabb szövetségesei:

– A görög Arany Hajnal nevű párt, amely vállaltan neonáci, rasszista, homofób és erőszakos, a pártvezetőikkel szemben bűnszervezetben való részvétel miatt indult korábban eljárás, egyik önkéntesük pedig összefüggésbe hozható egy görög előadóművész meggyilkolásával;

– A Finnek Pártja, amely vállaltan Európa-ellenes, egyik EP-képviselőjüket rasszista uszításaiért a finn legfelsőbb bíróság pénzbüntetésre ítélte;

– A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt, akik néhány évvel ezelőtt a Kelet-Európából, így Magyarországról érkező munkavállalókkal szemben indítottak lejárató kampányt és hadjáratot Hollandiában.

– Marine Le Pen és pártja, akik kilencmillió eurós hitelt kaptak orosz állami bankoktól, hogy EU-ellenes kampányt folytassanak, és Vlagyimir Putyin szóvivőjének lányát alkalmazzák gyakornokként. Le Penék többmillió eurót sikkasztottak az EP költségvetéséből – a botrányban 17 EP képviselő és 40 asszisztens volt érintett.

– Az Osztrák Szabadságpárt, akik kezdeményezték az Ausztriában dolgozó magyarok szociális juttatásainak megnyirbálását;

– Nigel Farage és követői, akik Nagy-Britannia történelmének gazdaságilag és politikailag is legbizonytalanabb időszakába sodorták az országot a hazug és álságos Brexit-kampánnyal;

– A belga szélsőjobboldali Vlaams Belang, akik egy nekik nem tetsző bírósági döntés után saját országuk legnevesebb bíráit fenyegették retorziókkal;

– Az olasz Lega Nord, amely Matteo Salvini pártelnök jobbkezének vezetésével 3 millió eurót kapott EU-ellenes kampányra egy orosz állami olajvállalattól, miközben illegális módon nemzetközi olajüzletnek álcázták a tranzakciót.

Ezek a pártok egytől egyig arra szerződtek, hogy szétverjék az európai közösséget. Orbán új szövetségesei egytől egyig csökkentenék a kelet-közép európai országoknak oly fontos kohéziós és mezőgazdasági támogatásokat, megszüntetnének például kórházi eszközbeszerzéseket támogató programokat, belső határellenőrzéseket vezetnének be, szétvernék a schengeni rendszert és megszüntetnék a szabad munkaerő-áramlást.

Orbánék új elvbarátai az orosz árnyék- és érdekszféra legmegbízhatóbb zsoldosai. Ide vezetett az egykori KISZ-titkárból lett liberálisból lett konzervatívból lett szélsőjobboldali politikus útja. Mindannyiunk tragédiája, hogy magával ránt mindenkit. Ha hagyjuk. Orbánisztán vagy Európa, ez lesz a választás májusban.

Nos, a köztévé nem fog beszámolni arról, hogy Orbán Viktor éppen milyen szélsőjobboldali pártokkal akar együttműködni, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy minél több ember lássa az igazságot.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here