Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kórházi minimumfeltételek azon tulajdonságoknak az összessége, amelyek megléte esetén elvárható a kielégítő kórházi gyógyító tevékenység. Ha ezek meglétének a hiányában működik egy kórház, az törvénysértés- erről beszélt ma a sajtótájoktatóján Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője.

Bangóné elmondta, hogy az MSZP információi szerint létezik egy olyan titkos ÁNTSZ jelentés, amely kimutatta, hogy Magyarországon egyetlen egy kórház sem felel meg a minimumfeltételeknek, sőt van olyan intézmény, amelyik 25%-on áll.

 

Az ügy tisztázása érdekében az MSZP közérdekű adatigényléssel él- jelentette ki  a képviselő, majd emlékeztetett, hogy az ellenzékiséggel nem vádolható Állami Számvevőszék elnöke, a hivatala vizsgálata után kijelentette, hogy káosz van az egészségügyben, botrányok és korrupció gyanús ügyek emésztik fel a betegellátást.

Az elmúlt hetekben egyes fideszes politikusok is elismerték, hogy az egészségügy romokban van és nagyarányú beavatkozásra van szükség. Kásler Miklós 1500 milliárdos fejlesztést javasol, Matolcsy György is elkészítette a saját elképzeléseit, majd Varga Mihály is reformokat jelentett be- emlékezettet a politikusnő

Majd Bangóné kijelentetett, hogy Kásler tervéről a kormány tárgyalni sem hajlandó, mert ennyi pénzt nem akarnak a magyarok gyógyulására, egészségére szánni. Közben minden évben 20-30 ezer olyan magyar hal meg, akik normális egészségügy esetén még ma is közöttünk lehetnének.

Egyik programból sem lesz semmi, annak ellenére, hogy végre sikerült beismerniük, hogy nem fordítanak elég pénzt az egészségügyre. Nem lesz belőlük semmi, hiszen az elmúlt kilenc évben kiderült, hogy Orbán Viktornak a stadionok, a Várba költözés és a gyűlöletkeltő plakátok fontosabbak, mint az egészségügy- szögezte le az ellenzéki képviselő

Majd utána hátborzongató tényadatokat ismertetett az MSZP politikusa. Történelmi mélyponton a hiányzó háziorvosok száma, 600 településen nem jutnak orvoshoz a betegek és a gyermekorvosi ellátás az összeomlás előtt áll.

A gyermekorvosok több mint fele már elmúlt 60 éves, egyre több praxis szűnik meg és nincs utánpótlás. A kórházakban koraszülött osztályokat zárnak be, mert nem tudnak megfelelni a minimumfeltételeknek.

Az a szörnyű helyzet ma Magyarországon, hogy az Orbán-kormány nemcsak azt nem tudja elérni, hogy több gyermek szülessen, hanem már az orvosi ellátásra szoruló gyermekek életét is veszélyezteti.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here