Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Európai Unió legbefolyásosabb országának, tehát a németországi polgárok több, mint kétharmada szerint a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból- derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét a Deutsche Telekom ismertette híroldalán.

Az Európai Néppártban március 20-án fognak szavazni a Fidesz néppárti tagságának kizárásáról vagy felfüggesztéséről. A német szavazók körében Orbán Viktor teljesen elvesztette a hitelét, hiszen a német hírportál által közölt felmérésből kiderül: közel 67 százalék látja úgy, hogy a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból.

Arra a kérdésre, hogy „Kizárja-e a Fideszt az Európai Néppárt, amelyhez a CDU/CSU is tartozik?”, 52 százalék válaszolt úgy, hogy mindenképpen zárja ki, és 14 százalék mondta azt, hogy „inkább igen”. A megkérdezettek csupán 18 százaléka ellenezte a kizárást, és 8 százalék vélte úgy, hogy „inkább nem”, míg 7,5 százalék nem tudott válaszolni a kérdésre.

A német jobboldali pártok, tehát a  CDU/CSU szavazók közül közel 66 százalék nem akarja a pártcsaládban látni a Fideszt, és csupán csak 25 százalék látná szívesen Orbánt a Néppártban.

A német Szocdemek, tehát az SPD-szavazók körében 86,6, a zöldeknél 91,2, a Baloldali Pártnál 72, és a liberális FDP szavazói körében 52,6 százalék voksolt a kizárás mellett.

Orbán Viktor politikájával kizárólag a német szélsőjobboldali szavazók azonosulnak, a szélsőjobb AfD híveinek 81 százaléka ellenzi a Fidesz kizárását a Néppártból.

Nem kell túl nagy logika, hogy levonja az ember azt a következtetést hogy ez a nagy fokú elutasítottság ami, a német választók körében tapasztalható az Orbáni-politikával szemben, már Magyarországra nézve is káros lehet.  Hiszen a legbefolyásosabb ország állampolgárai nyilván nem támogatnak egy olyan országot segítő politikát se, amelynek a miniszterelnökét ennyire elítélik.

A Fidesz-médiája azt mondja az embereknek, hogy egész Európa Orbánt követi, így nyilván nem fognak beszámolni arról, hogy a német választók mennyire leírták Orbán Viktort, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy ne érjen célt a propaganda!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here