Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy történelmi felvétel került elő a tegnap elhunyt legendás műsorvezetőről, Baló Györgyről. Baló volt 2010-ig az MTV-n a választási műsorok arca, így az első szabad választások eredményeit is ő ismertette 1990-ben. Beköszönő szövege történelmi és ma is érdemes odafigyelni rá, mert ebből jobban megértjük pontosan mit is jelent a demokrácia.

Jó estét kívánok egy rendszerváltás szilveszterén- így köszöntötte Baló György a nézőket azon a most előkerült felvételen, mely az első szabad választás estéjén készült. Történelmi szavak ezek, melyek ma is segítenek megérteni a demokrácia lényegét. Ezért érdemes megjegyezni, Baló György történelmi felkonfját. Íme, változtatások nélkül:

Az óév 1947- ben kezdődött és ma ér véget. 43 év után az első szabad választások eredményeinek televíziós közvetítésére készülünk, ha velünk tartanak, amit persze remélek, hiszen történelmi folyamat, történelmi pillanat ez.

Hosszú éjszaka vár önökre, ez a műsor addig tart, ameddig nem tudjuk a választások mai első fordulójának nem hivatalos végeredményét. A választójogi törvény szerint legkésőbb 24 órán belül.

Hányszor használtuk mostanában ezt a fogalmat, hogy átmenet. Ez a műsor is egy átmenet. Ahonnan jövünk a 43 éves óévből, ott nem volt nagyon érdekes vagy érdemes választási műsor csinálni. Az eredményt mindenki előre tudta. Nem a számítógépek és a csúcs technológia miatt, hanem mert nem volt kérdéses.

Ahova megyünk az új év, a többpártrendszer, Európa, ott a számítógépek segítségével most bejelentenénk a becsült végeredményt és csak azon kellene izgulni, hogy egy vagy másfél százalékot tévednek e a gépek.

Becsléseink nincsenek, hiszen erre Magyarországon még nincs lehetőség, politikai referencia, technológia. Ez a műsor amolyan történelmi Szilveszter, amelyet a választással ünneplünk. Úgy készültünk, hogy a tényleges választási műsor, a részeredmények talán csak órák múlva kezdenek csordogálni majd, addig a mai nap, a közelmúlt, a történelem lesz a képernyőn.

Kérem, amikor majd úgy gondolják, hogy sokat kell várni az eredményekre, ne felejtsék ez egy szabad választás eredményei, 1990-ben és Magyarországon.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here