Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mesterházy Attila az MSZP korábbi elnöke a humor eszközével, egy zseniális mémmel reagált arra, ahogyan Orbán Viktor magyarázkodott azután, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát és Orbánt gyámság alá tette.

Ahogy a Hírhugó is beszámolt róla, miután a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, Orbán Viktor tartott egy nemzetközi sajtótájékoztatót. Ám az a duma, amit megpróbált beadni, nem igazán volt hiteles.

Futótűzként terjedt el a Facebookon, ahogy az újságírók felnevetnek Orbán Viktor egyik hazugságánál. Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke is a humor eszközével reagált Orbán Viktor magyarázkodására.

A miniszterelnök és a Fidesz-propaganda azt a látszatot próbálja kelteni, hogy a Fidesz néppárti tagságát csak azért függesztették fel mert azt a kormánypárt saját maga kérte. Ebből a képtelen állításból csinált Mesterházy a Gyalog galopp című film egyik jelenetét felhasználva egy paródia mémet.

Aki nem ismerni, itt a közismert jelenet

A film egyik közismert jelenete, hogy a Fekete lovagnak levágják mindkét lábát és mindkét kezét, majd ezután felajánl egy döntetlent. Mesterházy által készített mém azért telitalálat, mert körülbelül Orbán Viktor is ekkorát bukott Európában és még most is azt próbálja meg beadni a magyaroknak, hogy ő milyen erős európai vezető, közben pedig lassan Európa bohócává válik.

Ha neked is tetszik, ahogy Mesterházy röhej tárgyává tette az Európában bukott Orbán magyarázkodását, oszd meg ezt a posztot Facebookon,  hogy mások is jót nevessenek rajta!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here