Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Magyar Narancsnak hála, elkészült a múlthéten Németországban lement Orbán-paródia magyar feliratos verziója, így most már mindenki láthatja, hogyan röhögték ki az Európában bukott Orbán Viktort

Múlt héten foglalkozott az Orbán-kormánnyal a német köztévé, a ZDF kabaréműsora, a Heute Show. Ebben egy külön öt perces blokkot szántak a magyar miniszterelnöknek, valamint a Fidesz és az Európai Néppárt konfliktusának.

A műsorban lefasisztázzák és leantiszemitázzák azt, amit Orbán kormánya művel, ám aki nem tudott németül az nem élvezhette végig a maró gúnyba csomagolt politikai elemzést. Eddig. Mert időközben a Magyar Narancsnak hála, elkészült a feliratos verzió, amit mindenki érteni fog

 

orban zdf show

 

 

 

A magyar miniszterelnök az adásban az „európai fasiszták hete” egyik szereplője volt, a műsorban pedig szóba kerültek a Soros-Juncker plakátok is, amit a német adó színtiszta antiszemitizmusnak nevezett.

A műsorvezető egy bölcset keres fel, aki szerint három érv van, hogy miért nem zárták ki a Fideszt: Audi, BMW, Mercedes. Hiszen mindhárom német autógyárnak van üzeme hazánkban, ahol Európa legalacsonyabb társasági adóját és az alacsony béreket használják ki.

A Fidesz-propaganda médiája nem fog beszámolni arról, hogy a német tv hülyét csinált Orbán Viktorból, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy mások is jót nevessenek a paródián.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here