Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-DK közös főpolgármester-jelöltje bejelentette, hogy közel van már a kisebb pártokkal is a tárgyalások vége, április 6-áig mindegyik kerületben bejelentik a polgármester-jelöltjüket, amelyik kispárttal addig nem tudnak megállapodni, ők kimaradnak

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-DK közös főpolgármester-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége, ahol a budapesti tárgyalásokról elmondta, hogy vannak kerületi szintű tárgyalások a kerületi vezetőkkel és vannak budapesti szintűek is. Majd leszögezte, hogy ezek elég jól állnak, így április 6-ig, amikor is elindul az európai parlamenti választási kampány, akikkel meg lehet állapodni  ki fog állni, hogy ők a polgármester-jelöltek. Aki bújt, aki nem- fogalmazott

Majd elmondta, hogy nincs több határidő. Azokkal a kis pártokkal, akikkel meg lehet állapodni meg fogunk addig állapodni. Ő reméli, hogy ez mindegyik párt lesz, de ha ez kevesebb, akkor ők sajnos kimaradnak ebből az indulásból és majd maximum visszatérünk erre a kérdésre az európai parlamenti választás után velük. De április 6-án be fogja jelenteni a budapesti ellenzék a 23 közös kerületi polgármester-jelöltjét.

A közös polgármester jelöltekről elárulta, hogy a jelöltek egy részének a neve már kint is van a sajtóban, például Szalma Botond Újpesten, aki egy elég jó jelölt, ehhez hasonló jó jelöltek nevei vannak az asztalon.

Karácsony azt is elmondta, hogy ezeknek a jelölteknek meg kell nyerniük a választás most nincs alibizés.  Fontos szempont, hogy helyben beágyazott, helyi programmal, helyi támogatottsággal bíró jelöltek a közös jelöltek.

Majd az ellenzéki főpolgármester-jelölt hangsúlyozta, hogy  Budapesten arról szólnak a számok, hogy nincsen vesztes körzet. Persze valamit nehezebb, valamit pedig könnyebb megnyerni, de mindent meg kell, és minden erőnket arra kell feltenni, hogy mind a 23 kerületben nyerjen az ellenzék- szögezte le határozottan Karácsony

Azoknak a pártok, amelyek most a megállapodás küszöbén vannak, az egységes támogatottsága Budapesten -a parlamenti választáson- mindenütt megelőzte a Fideszt. Majd kifejtette, hogy a főpolgármesteri és a helyi kerületi kampányokat össze kell kapcsolni, mert  a főpolgármesteri ajánlatot el kell mondani 23 kerületben külön-külön is.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here