Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Origo, és a Lokál után a karaktergyilkos támadást eredetileg elindító Ripost elleni sajtópert is megnyerte első fokon Nagy Blanka, akit a kormányközeli lapok azzal próbáltak lejáratni, hogy több tárgyból is bukásra áll. Ez azt jelenti, hogy a bíróság kimondta: Ómolnár Miklós lapjának is le kell hoznia a hazugságokat helyreigazító közleményt.

Először az Origo, majd a Lokál, végül most kedden az eredeti cikket közlő Ripost ellen indított sajtópert is megnyerte a kiskunfélegyházi tüntető diáklány Nagy Blanka, akiről azt állították, hogy „több tárgyból bukásra áll, illetve hogy iskolába is alig jár, továbbá, hogy hiányzásai meghaladják a törvény által lehetővé tett mértéket”. Erről az MSZP közösségi oldalára kitett videón tájékoztatta a nyilvánosságot. Az elsőfokú ítélet nem jogerős.

A bírság a korábbi ítéletekhez hasonlóan kimondta, hogy valótlan, amit az ellenzéki tüntetéseken mondott beszédeivel ismertté vált diáklányról híreszteltek, ezért le kell hozniuk a kért helyreigazítást.

Korábban a lány ügyvédje, Litresits András elmondta: a kormányoldali lapok előálltak  azzal, hogy hallgassák meg Blanka szüleit és az osztályfőnökét a hazugságnak bizonyult állítások bizonyítására. Nagy Blanka elektronikus bizonyítványaiból viszont már önmagában kiderült, hogy semmiből nem állt vagy áll bukásra.

Ne maradj le videóinkról se! Iratkozz fel a Youtube csatornánkra! Katt ide!

A kiskunfélegyházi diáklány még decemberben mondott Kecskeméten egy beszédet, ahol igen keményen megküldte a Fideszt. Ezután a 19 éves diáklányra rámozdult a teljes Fidesz-sajtó. Bayer Zsolt kormányközeli publicista azt mondta róla egyebek mellett, hogy „egy igazi, kretén, barom állat.”

Nagy ezután jelezte, hogy jogi elégtételt fog venni a gyalázkodó, hazugságok miatt, melyben az MSZP ajánlott neki segítséget.

A Fidesz-propaganda médiái nem fognak beszámolni róla, hogy a bíróság már megint kimondta, hogy hazudnak, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy minél több ember lássa az igazságot.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here