Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem az első olyan jelentés érkezik meg, ami kimutatja a magyar nők kiszolgáltatott helyzetét. Európa nagyvárosaiban hatalmas arányba tűnnek fel azok a magyar lányok, akik testükből kényszerülnek megélni. 

Megjelent a Tag24 német oldalon egy hátborzongató statisztika: a legtöbb lány, aki kénytelen a testéből élni magyar Chemnitzben, Szászország egyik legnagyobb városában. Az is kiderül, hogy az ott dolgozó lányok azok közül kerülnek ki, akiknek odahaza nincs semmi perspektívájuk – idézi  a városban a témáról tartott tanácskozáson felszólaló szakembereket a portál.

Majd kiderült a hátborzongató statisztika: magyar nők a ősi szakmát űzők 60 százalékát teszik ki a szászországi városban. Az illetők többnyire nem rendelkeznek képzettséggel, és a hazájukban, tehát itthon Magyarországon nem tudtak elég pénzt keresni a megélhetéshez

A Kobranet elnevezésű tanácsadó szervezet munkatársa elmondta: olyan magyar nővel is beszéltek, akinek a férje Magyarországon ugyan eleget keres a létfenntartáshoz, de házat építenek, és ezért az asszony időről-időre eljön néhány hónapra Chemnitzbe, hogy megkeresse a ház építésére való pénzt.

Amúgy jegyezzük meg, hogy ezek az adatok egyben jól jelzik, hogy mennyire kudarcos is a kormány családpolitikája, hiszen nem csökkentette a nők és a családok kiszolgáltatott helyzetét, és maximum csak a fideszeseknek kell magyarázni, hogy ez a szakma és a családalapítás miért összeegyeztethetetlen.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here