Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hét elején volt egy furcsa történés a Fidesz sajtóba, a Magyar Hírlap megírta, hogy Orbán Viktor egy Dél-afrikai  országba, Angolába fog látogatni, majd nem sokkal a hír megjelenése után egy szűkszavú közleményből kiderült Orbán Viktor még sem megy Angolába.

A magyar nyilvánosság állapotát jól leírja, hogy csak a portugál sajtóból derült, ki hogy miért maradt el a miniszterelnöknek a dél-afrikai Angolába tervezett útja. Ugyanis részletesen foglalkozik Orbán Viktor afrikai látogatásával az Expresso nevű portugál hetilap.

S ebből a cikkből derül ki, hogy Orbán azért nem járt Angolába, mert  az angolai elnök visszakozott, nem szeretett volna Orbánnal mutatkozni, hiszen az Orbáni-politika  az ő olvasatában nem más, mint hogy a magyar miniszterelnök szerint az európai értékeket ázsiai és afrikai emberektől kell, tehát tőle is megóvni.

A lap értesülése szerint João Lourenço angolai elnök mondta le tehát a legfelsőbb szintű magyar-angolai találkozót, mert egyszerűen vállalhatatlanná vált már Orbán az afrikai országban is.

Több afrikai lap is hasonló információt közölt le, ezek szerint hivatalosan naptáregyeztetési nehézségek akadályozták meg a találkozót, de valójában prózaibb ok volt, João Lourenço elnök nem akarta fogadni a „xenofób és szélsőjobboldali európai vezetőt.”- utalva Orbán Viktorra

A lapok arról is írnak,  hogy mielőtt a találkozó lemondásra került, a Fidesz viszonya megromlott az európai jobboldallal és a magyar pártnak felfüggesztették a tagságát az Európai Néppárt pártcsaládban.

A Fidesz-médiája teljesen elhallgatja, hogy Orbán angolai találkozóját azért mondták le, mert a magyar miniszterelnök már az afrikai országban is teljesen vállalhatatlan és egy szélsőjobboldali vezetőnek tekintik, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, mindenki lássa Orbáni-politika nem csak Amerikában, Európában, de már Afrikában is vállalhatatlan.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here