Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője időről-időre jelentkezik képviselői nyílt leveleivel, melyekben ország, világ és Európa ügyes-bajos dolgait világítja meg egy ellenzéki demokrata szemszögéből. Most a Fidesz készülő programjáról osztotta meg nézeteit, íme:

Az állampárti média szerint jövő hét pénteken mutatja be Orbán Viktor a fideszesek új, európai parlamenti programját. Épp ideje, hogy a kormánypárt konkrét vállalásokat tegyen, utoljára ugyanis pontosan tíz évvel ezelőtt, 2009-ben tettek le – egyébként átfogó és igen tartalmas – programot a választók asztalára.

Ez tekinthető tehát azóta is hatályban lévő, igazodási pontot jelentő dokumentumnak. Egyelőre. Ismerve ennek a dolgozatnak a szövegét, biztosak lehetünk ugyanis benne, hogy Orbán Viktor most gyökeresen mást fog mondani és mutatni ahhoz képest, ami ebben a hitvallásban szerepel.

A jövő hét pénteken várhatóan megtagadásra kerülő 2009-es pártprogramban ugyanis olyan állítások szerepelnek, mint például annak rögzítése, hogy „az uniós értékek, elvek, célok és szakpolitikák nem teherként jelennek meg a mai magyar politikában, hanem fogódzóul szolgálnak, és naponta szembesítenek minket a kormány siralmas teljesítményével.”

A Fidesz 2009-es EP-programja szerint nem lehet egy tagállami kormány „dilettantizmusa” és „a hatalommal való gátlástalan visszaélései minden következményéért” az Európai Unióra hárítani a felelősséget. Orbánék hatályos programja kimondja, hogy Magyarországnak jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnia, „törekvéseinket az unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk!”

A Fidesz akkor azt is világossá tette, hogy „az uniós intézmények döntései nem külső diktátumok, hanem azokban mi is részt veszünk”, de egyértelművé tették azt is, hogy az Uniót olyan eszközökkel kell felruházni, amelyekkel a tagállamokat az európai értékek „folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására” lehet késztetni.

Most tessék kapaszkodni, azt is leszögezték 2009-ben: „ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” És akkor azt már nem is említem, hogy a Fidesz tíz éve még azt állította, hogy ők „egy, a tagállamok együttműködését elmélyítő, belső kohézióját növelő, szolidáris, a politikai integráció irányába továbblépő, hatékony, a problémákra koncentráló uniót” akarnak.

Előre borítékolható, hogy ehhez képest Orbán Viktor jövő pénteken szembe fogja köpni tíz évvel ezelőtti önmagát és virtigli Európa-ellenes programot fog meghirdetni. Lesz majd Soros, Brüsszel, migráns. Mert tőlük csak ennyire telik.

Átlépnek minden normán, megtagadnak minden értéket és szerződést, végül még saját pártcsaládjuk is kilöki őket magából.

Orbánék tehát most fogják írásba is foglalni az Európa-ellenes pálfordulásukat. Ha jól figyelnek majd, hallani fogják az egykor Európa-párti fideszes politikusok gerinceinek hangos roppanását is. Európa vagy Orbánisztán?! – mindenkinek választania kell.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharminchatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom- zárja sorait Ujhelyi István

Nyilván Ujhelyi István meglátásairól nem beszámolni a propaganda média, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot, hogy ne érjen célt az ellenzék agyonhallgatása.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here