Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Újra idegállapotba került Kövér László, most az MSZP egy egyszerű lépése borította ki a házelnököt. A legújabb konfliktust egy vízjeles papíron beadott törvény okozta, mint az Index erről értesült az MSZP-től. A Hír Hugó azt is megtudta mi állhat a vízjel alkalmazása mögött.

Az MSZP-sek még március közepén döntöttek úgy, hogy Orbán Viktor családvédelmi akciótervére válaszul kidolgozzák saját családügyi koncepciójukat. Ezután be is nyújtották a parlamentnek, a „Gyerek, család, lakhatás” című programjukat.

Tehát erről a javaslatról szavaztatnák az MSZP-sek az Országgyűlést. Tóth Bertalan frakcióvezető a benyújtáskor jelezte, hogy olyan „szerkezeti egységeket, kodifikációs megoldásokat tartalmaz” a javaslat, amelyet nem lehet az informatikai rendszeren keresztül benyújtani, ezért papírlapon teszik ezt meg.

Ám nem hagyományos papírlapon adták be a családügyi programjukat,  hanem tettek rá egy biztonsági vízjelet is, ami az MSZP emblémájából és jelmondatából, a „Haza, Szeretet, Európa” szavakból ált.  Ez már több volt a soknál Kövér László számára.

MSZP-s vízjeles papír

Lehet nem véletlen, a Hír Hugó információi szerint fordult már olyan elő nem egyszer, hogy a Fidesz egyszerűen lenyúlta az MSZP szakmai javaslatait. A szocialisták benyújtották az elképzeléseiket, azt leszavazták, majd nem sokkal rá ugyanaz a törvény-javaslat került a ház elé, csak már Fidesz elképzelésnek feltüntetve.

Így válik érthetővé, hogy az MSZP vélhetőleg miért is nem elektronikusan és vízjeles papíron adta be javaslatait: egyszerűen így nem (pontosabban, csak nehezebben) lehet lemásolni azokat.

Kövér küldött is az MSZP-nek egy figyelmeztetést, hogy a házszabály szerint csak a címet és a javasolt szöveget tartalmazhatja a javaslat. Márpedig „e követelményeknek a vízjellel közvetített szöveges vagy képi tartalom nem felel meg, azok feltüntetése meghaladja a jogalkotás szakmai és parlamenti eljárási kereteit”.

Kövér meg is dorgálta az MSZP elnökét, melynek lényege: többet ilyen ne forduljon elő, mert akkor kapásból vissza fogja utasítani, hogy tárgyaljon róla a parlament. Most azonban még megkönyörült a fideszes házelnök. A szocialista javaslata, ahogy a kormány családvédelmi akcióterve is a szerepel a parlament hétfői előzetes napirendjén.

Egyébként az MSZP-s program egyik benyújtója, Bangóné Borbély Ildikó a parlamentben erről korábban azt mondta, hogy „nemcsak a kiváltságos 10 százalékot”, hanem minden magyar családot támogatna. A szocialista politikus szerint a gyermek, család, lakhatás nevű programjuk legfontosabb pontjai a fiatalok lakás-, illetve albérlet-támogatása, a családi adókedvezmény és a minimálnyugdíj igazságos támogatása.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here