Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kedden ismét rámozdult a teljes kormány sajtó, a 19 éves kiskunfélegyházi tüntető diáklányra, Nagy Blankára, aki még azzal váltotta ki a Fidesz haragját, hogy egy kemény hangú beszédben kritizálta az Orbán-kormányt. A  Ripost, Lokál és Origo részleteket közölt  ellenőrzőjéből, miután első fokon sorra bukták a pereket, amiket a kiskunfélegyházi gimnazista lány azután indított ellenük, hogy azt állították, több tárgyból bukásra áll, nem fog tudni leérettségizni.

A per iratai közé bekerült a lány ellenőrzőfüzete is, amit azért nyújtottak be, hogy a lapok állításait cáfolják. A Ripost, a Lokál és az Origo így tudta meg, milyen jegyei vannak a lánynak, és újabb cikkekben részletezték, hányszor kapott az ellenőrzője szerint rossz jegyet.

A TV2 Tények című műsorban Marsi Anikó hozta a szintet,  igazán óvodásra sikerült neki a felkomfja: „kiderült hogy Nagy Blanka nem is olyan kiváló tanuló, mint ahogy azt megpróbálták elhitetni az emberekkel. Félévkor több tárgyból is éppen hogy megkapta a 2-est, emellett tele van 1-esekkel és 2-esekkel az ellenőrzője.”

Nagy Blanka nem hagyta szó nélkül a béka s@gge alattin színvonalra süllyedt propaganda csatornát, Facebookon csúnyán beoltotta a kormány médiát:  „Köszönöm kedves cikketek ,miszerint épphogy nem állok bukásra töriből. Hatalmas irónia, hogy ma kikaptam a töri témazárómat, amit az új magyar demokráciából többek között az Orbán – kormányból írtam. Én és az 5-ös töri dogám puszilunk titeket. Na meg milyen ország az, milyen ember az aki csak egy adott jegy alapján képes elítélni.”

Egyébként Litresits András, Nagy Blanka ügyvédje a 444-nek azt mondta, személyes adattal való visszaélés miatt terveznek feljelentést tenni a lapok ellen, tehát újabb bírósági ügybe mászhat bele egy diáklányra rámozduló kormány média.

A Fidesz-média nem fog beszámolni arról, hogy Nagy Blanka kiválóan megtanulta a leckét és most már 5-ös érdemjegye van abból, hogy milyen is az Orbán-kormány, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here