Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Hirklikken található blogjában egy bejegyzést tett közzé, melyben úgy megküldte az ismét a Fidesz érdekében politizáló mikropártot, hogy most is csak pislogunk.

Írtunk már róla részletesebben is, hogy az LMP nevű mikroformáció ismét úgy alakította a történéseket, hogy ő kimaradjon az összefogásból. Azonban Gréczy Zsoltnál, a DK politikusánál ezúttal betelt a pohár és egy veretes írásban tette helyre a folyamatosan a Fidesz érdekében politizáló formációt. Változtatások nélkül közöljük, íme:

Úgy látszik, teljesen mindegy, ki, vagy kik vezetik az LMP-t. Az országgyűlésben hőzöngenek kicsit, de aztán amikor kell – választások idején – mindig Orbán mellett kötnek ki. Így volt ez 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is. Most megint magukra veszik a kétharmad bűnét.

Érdekes ez a magyarosan zöld képződmény. Valahogy mindig a narancssárgához passzol. Semmi máshoz. Az LMP most éppen Budapesten döntött úgy, hogy nem állnak be a DK, az MSZP, a Momentum és Párbeszéd együttműködésébe, hátha elmegy rajta néhány polgármesteri hely a kerületekben. Az LMP pontosan tudja, hogy a szövegük, például a múlt pártjairól és a XXI. századi pártokról hamis. A kimaradással pedig minden eddigi, a közös színpadra állásuk hiteltelen lett egy perc alatt.

Schiffer András is fideszes támogató volt, aztán Hadházy Ákos és Szél Bernadett is. Utóbbi kettő azóta is teker azért, hogy ezt megbocsássák nekik… (Érdekes, hogy egyikük sem szavazott Orbán hazug családtámogatási izéjéről…)

Most pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta állt be a sorba – most már nyilván Ungár Péterrel a háttérben.

Pedig ha 2018-ban az LMP visszalépteti néhány jelöltjét Budapesten, most nem lenne kétharmad a parlamentben. A Jobbik is cipeli ezt a bűnt a vissza nem léptetésekkel, de most, a fővárosi kerületekben az LMP kimaradása súlyos veszteségeket okozhat a diktatúra ellen harcolóknak.

Az LMP-t ma minden kutatás a bejutási küszöb alá méri. Ha úgy gondolják, hogy ismét benézi a közönség, hogy Orbán csatlósaivá válnak, akkor súlyosan tévednek

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here