Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pénteken még az előzetes információk alapján úgy tudtuk, hogy az LMP is benne van a budapesti összefogásba. Aztán kiderült szombatra, hogy az LMP emberei nem állnak ott. Az okok olyan pitiáner módon szánalmasak, hogy az ember már nehezen veszi őket komolyan.

Az ATV írta meg, hogy három kerületet is „vihetett volna” az LMP, de döntésképtelenségük miatt ebből semmi nem lett – nagyjából így összegezték forrásaik az atv.hu-nak azt, hogy a zöldpárt nélkül jelentették be budapesti együttműködésüket. Kerületi szinten a zöldpárt továbbra is része a tárgyalásoknak.

A portálnak azaz LMP-s Moldován László beszélt a megállapodás elmaradásáról, aki amúgy az LMP etikai biztosságának elnöke és a fél pártot kizárta, felfüggesztette vagy megbüntette 2018 nyarán. Moldován az LMP Budapesti delegációjának tagja volt és kiderült, hogy igazából kettő kerület miatt nincs megállapodás.

Bár a parlamenti küszöb alá mért párt kezdetben 5 kerületet akart, mert úgy vélekedett, hogy ez a súlyának megfelelő igény, később már beérte volna annyival, ahány százalékra mérik, tehát hárommal.  Az LMP Terézvárost, Erzsébetvárost és Ferencvárost kérte, de Terézváros helyett a párt a szintén igen csak baloldali Soroksárt kapta volna és Erzsébetváros helyett Józsefvárosban indíthatott volna jelöltet az mikrópárt, Ferencvárost megkapta volna.

Az atv.hu-nak több forrás is arról számolt be, hogy a probléma az LMP bizonytalanságával, döntésképtelenséggel, vagyis a párt döntéshozatali mechanizmusával lehetett, hiszen a budapesti kongresszusuk dönti el, hogy mi a párt prioritása, ami közel sem jelenti azt, hogy azt a tárgyalódelegációjuk is ki tudja azt harcolni.

Abban pedig nincsen rugalmasság, ha egy egyeztetés után újra és újra ismételten a kongresszussal kell egyeztetni bármilyen kérdésben. Ez vezetett ahhoz, hogy a szombaton kiállt pártok „udvariasan feladták a várakozást”, mert „teljesen reménytelennek” találták azt, hogy érdemben előrébb lépjenek.

A Karácsony Gergely meghirdette időpont viszont – amelynek lényege, hogy április 6-ig kiáll mind a 23 polgármesterjelölttel, még akkor is, ha nem ők lesznek a végleges jelöltek – vészesen közeledett, így az LMP végül kiszorult a polgármesterjelöltek állításából, igaz, a kerületi egyeztetéseknek továbbra is részét képezi nem csak az LMP, de a Jobbik is.

Az LMP-nek kettő kerület volt rendkívül fontos: az egyik a VII., ahol elvileg Moldován László, az LMP budapesti elnökségének tagja szeretett volna indulni, illetve a IX., ahol – információink szerint – a párt fővárosi képviselőjét , Gál Józsefet ambicionálta volna az indulásra Csárdi Antal parlamenti képviselő.

A párt prioritásai sokáig tehát nem voltak szerintük tisztázottak, és úgy érezték, hogy az ökopárt egyfajta időhúzást végez, ennek hátterében részben a már említett bonyodalmas döntéshozatali procedúra állhatott.

Az is kiderült, hogy az  LMP komoly kompenzációban részesült volna, ha rugalmas a kerületeket illetően emellett a fővárosi kompenzációs listán is kaptak volna egy befutó helyet, illetve a kerületi önkormányzati tisztségeket illetően 35-re (!!!) növelhették volna számukat.

Az eredmény viszont ismert, kiszorultak, ettől függetlenül viszont forrásaink szerint nyitott az ajtó, nem véletlen van két olyan kerület is (a IX. és XXIII. kerület), ahol még nincs megállapodás a személyekről. Ez persze csak a polgármesterjelölti helyeket illeti, kerületi szinten ugyanis mind az LMP, mind a Jobbik sikeres egyeztetéseket folytat, és a közös hang sem hiányzik.

Ami még különösen szánalmassá teszi a bázisát vesztett LMP-t, hogy ahelyett hogy dolgozna azon, hogy létrejöjjön az összefogás, inkább a budapesti partnereit kezdte el szapulni a médiában.

Most komolyan kell ez a párt egyáltalán nekünk? Nem köszönhet nekik már eleget a Fidesz?

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here