Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Már nem tud mit kitalálni a Fidesz, most házi kutatóintézetük a Nézőpontot vetették be és kikutatták, hogy nagy a baj, mert Márki-Zay Péter, ha szorosan is de kikapna a városban. A kutatásnak meg van a poénfaktora, az nem derül ki, hogy kitől. Mert, hogy információink szerint a Fidesz még keresi, hogy ki az aki labdába rúghatna Márki-Zayjal szemben az egykori fideszes fellegvárban.

Fél évvel az őszi önkormányzati választások előtt a hódmezővásárhelyiek 46 százaléka – a válaszadók szűk többsége – nem szeretné, hogy továbbra is Márki-Zay Péter legyen a város polgármestere, ezzel szemben 42 százalékuk továbbra is őt támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek összegzését hétfőn juttatták el az MTI-hez.

Azt írták: Márki-Zay Péter elutasítottsága mögött több ok húzódik, ezek közé sorolható, hogy a megkérdezettek 44 százaléka szerint a polgármester ideje túl nagy részét tölti országos szintű politizálással, de megítélését ronthatja az is, hogy a vásárhelyiek 34 százaléka szerint bevándorláspárti.

Az intézet szerint a regnáló városvezető újraválasztási esélyeit rontja, hogy a polgármester által régebben vezetett, otthonszüléssel foglalkozó cég felelőssége felmerült egy újszülött halála ügyében. A hírről a városlakók túlnyomó többsége (88 százaléka) hallott, és mindössze 43 százalékuk szerint nem felelős a Márki-Zay Péter által korábban vezetett cég az újszülött haláláért.

Az intézet közlése szerint a polgármester tavaly február óta csökkenő népszerűségével szemben látható, hogy a Fideszhez és a kormánypárthoz köthető politikusok támogatottsága magas. Lázár János és Orbán Viktor a két legnépszerűbb politikus Hódmezővásárhelyen, mindkettőjüket a helyiek fele szeretné fontos pozícióban látni.

A városban a Fidesz-KDNP népszerűségét sem tudta megtörni Márki-Zay Péter, ugyanis a biztos szavazók fele (49 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a kormánypártokkal szimpatizál. A 2018 áprilisi választásokon a Fidesz-KDNP 46, 8 százalékot szerzett, tehát azóta még növelni is tudta táborát. Ezen felül valamekkora tartaléka még ezen felül is lehet a kormánypártoknak, mivel a biztos szavazók harmada még bizonytalan, vagy nem árulja el preferenciáját – valószínűsítették.  A Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása 500 ember telefonos megkérdezésével készült.

A kutatás furcsasága, hogy nem derül ki belőle, hogy ki lehet Márki-Zay kihívója, információink szerint ennek oka az, hogy a Fidesz még keresi, hogy ki az aki labdába rúghat a népszerű ellenzéki polgármesterrel szemben.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here