Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Az MSZP Szegeden is gyűjti az ajánlásokat az európai parlamenti listájára, az utcai fórumon megjelent a Fidelitas egy transzparenssel az ott kampányoló Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője ellent tiltakozva. Itt elszabadult a pokol, kiderült, hogy nem is szegediek tüntettek Ujhelyi ellen és azt sem tudták, hogy miért vannak ott.

A Fidesz ifjúsági szervezete kormánypárti médiaapparátussal a háta mögött érkezett a helyszínre, ahol „Mutasd a számlát!” feliratú lepedővel próbálták meg lejáratni az MSZP-s politikust, de a szervezet inkább magát égette be.

Ujhelyi nemigen jött zavarba az intermezzótól, nem úgy maguk a demonstráló Fidelitas-tagok, akik láthatóan megilletődtek attól, hogy Ujhelyi vendégszeretően szóba elegyedett velük. Ujhelyi köszöntötte a látogatókat, majd az MSZP-s pulthoz invitálta őket, ahol kérte a fő fidelitasost, hogy írja alá, hogy hazánk az EU-ban maradjon.

Ne maradj le videóinkról se! Iratkozz fel a Youtube csatornánkra! Katt ide!

Sajnos az  ifjúsági szervezet helyi vezére nem tudta értelmesen megmondani Ujhelyinek, hogy pontosan mi a bajuk az MSZP aláírásgyűjtő ívén megfogalmazottakkal, majd ezután Ujhelyi kérdésére, miszerint tudnak-e bármit mondani Botka László polgármester, illetve Ujhelyi Szegeddel kapcsolatos munkásságáról, az egyik transzparenst tartó aktivista már azzal védekezett, hogy ő nem közszereplő, tehát nem köteles válaszolni. Erre Ujhelyi betolta, a gyilkost választ: pedig itt tartod a transzparenst, azt hittem tudod miért.

De nem is csoda, hogy egy nyíkot sem tudtak megszólalni, hiszen kiderült, egy másik megye távoli városából jöttek Szegedre demonstrálni, így nem meglepő, hogy nem tudták megmondani, hogy mi is a bajuk Ujhelyivel.

Majd a Fidelitas fővezér érezte, hogy kezd ciki lenni a helyzet. Így odalépett az MSZP-s képviselőhöz és megkérte, hogy fejezze be ezt a beszélgetést. Majd Ujhelyi és a szegedi Fidelitas-elnök, Korponyai Ernő között kisebb vita bontakozott ki a Szeged által elnyert európai uniós támogatásokról, illetve a Modern Városok programról, majd Ujhelyi mintegy negyedórás közjáték után a Fidelitas tagjait is meghívta háza kertjébe, méghozzá „húsvéti nyuszi- és tojáskereső-versenyre”.

„Szerintem mindenki kapott egy ízelítőt abból, hogy tudják-e szegény fidelitasos fiatalok, hogy miért vannak ide kirendelve” – értékelte az akciót végül Ujhelyi.

A Fidesz médiája nem fog beszámolni arról, hogy Ujhelyi nettó hülyét csinált a kormánypárti lakájszervezet embereiből, ezért kérjük oszd meg ezt a videót, hogy mindenki lássa azt se tudják miért tüntetnek az MSZP-s politikus ellen.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here