Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hatalmas gigabotrányt robbantott a Népszava, a lap úgy értesült, hogy egy alföldi falu fideszes polgármestere sz@xuális szolgáltatást kért egy gyermekét egyedül nevelő asszonytól, pár ezer forintos kölcsön fejében. Ráadásul még be is csapta. Az ügyben nyomozás indult.

A beteg gyermeket nevelő asszony pszichiáterhez hordja három év körüli kislányát: a gyerek nem visel el magán semmiféle ruhát, ha ilyesmit adnak rá, magából kikelve üvölteni kezd. Óvodába kéne vinni, máskülönben nem kapják meg utána a családi pótlékot. Az intézményben azt mondták, takarja be pokróccal a gyereket, s vigye be úgy, ott meg majdcsak felöltöztetik valahogy, de az anya szerint a kislányt nem lehet megérinteni sem, főleg az idegenektől húzódik el.

A neurológiai vizsgálattól, s a felírt gyógyszerektől várnak javulást, a gyógyszer azonban drága. Ráadásul a gyerek nemrég elkapott egy bakteriális fertőzést is, fájt a gyomra és lázas lett, antibiotikumot írtak fel neki, de az asszonynak nem volt pénze kiváltani azt.

Gondoltam, elmegyek a polgármesterhez, adjon kölcsön egy kis pénzt: hiába, hogy a hatalomhoz húz, de ő is közülünk való, tudja, milyen szegényen élünk, az anyámék házában összezsúfolódva – meséli a nő a lapnak.

– Kétezer forintot akartam kérni, de azt mondta, most nem tud adni, menjek majd el este a kocsmájába, s akkor ad. Vissza is mentem fél hatkor, ott ültem egy széken, mikor megjött a polgármester, s azt mondta ad nekem pénz, de csak sz@xuális szolgáltatásért cserébe. Vagyis hogy or@lisan kell kielégítenem. Így mondta pontosan. És ad érte 15 ezer forintot.

Kérte, hogy menjek be a privát vécéjébe, majd jön ő is. Vártam, de nem ő jött, hanem maga helyett beküldte két emberét, akik neki dolgoznak a kocsmában. Kimentem, hogy ez most mi, mire azt felelte, hogy nyugodtan intézzem el, értük is odaadja a pénzt.

Az asszony megfogalmazása szerint a „dolgot megtette”, majd kiment, újból leült egy székre és várta a pénzt. Az tűnt fel neki, hogy a kocsma népe először őt nézi, majd a telefonjukat bámulják, miközben hangosan vihorásznak: köztük volt a polgármester is, aki egy asztaltársaságban épp töltött káposztát evett.

– Gondoltam odamegyek, hogy végre most már kifizessen, indultam volna haza a lázas gyerekhez, hát látom, hogy a telefonjaikon engem néznek, a vécébeli jelenetet. El nem tudom képzelni, hogy vették fel, nem láttam ott semmilyen kamerát, s azt hittem, menten elájulok – idézi fel még mindig feldúltan.

Azt mondja, jogtalanul készítettek róla ilyen felvételt, mert ebbe nem egyezett bele, s abba se, hogy később emiatt kigúnyolják és megalázzák, netán a gyerekét az iskolában csúfolják. Ráadásul, miután emelt hangon kikérte magának a történteket, ki is penderítették a kocsmából, még utána is köptek a földre. Nemhogy tizenötezer forintot, de egy fillért sem kapott.

Elhallgathatta, eltussolhatta volna a történteket, de a nőt nem hagyta nyugodni az igazságérzete. – Majd biztosan elterjesztik rólam a faluban, hogy pr@stituált vagyok, de erre felkészültem. Még ha az lennék, akkor se alázhatnak így meg, és egy polgármester nem élhet így vissza a hatalmával. Nem akarok attól rettegni egész életemben, hogy mikor kerül fel a videó az internetre, nem akarok újra meg újra megalázkodni mások előtt – mondja.

A Népszava megkereste a kormánypárti polgármestert is, hogy mondja el nekik az álláspontját. Amikor személyesen keresték a faluban, nem volt a hivatalában, amikor felhívták, közölte, hogy nem nyilatkozik és letette a telefont. Pár nappal később e-mailben is elküldtük neki a kérdéseiket, lehetőséget adva így is a válaszadásra, de továbbra sem reagált.

Az asszony az illetékes járási ügyészségen feljelentést tett személyiségi jogainak megsértése miatt. A nyomozás elindult, úgy tudjuk, az egyik érintett telefonját már lefoglalta a rendőrség.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here