Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyszer csak megint arra a szokásos lemezre ébredt a magyar ellenzék népe, hogy az ellenzéki média tollnokai, a legnagyobb baloldali pártot ütik, vágják, rúgják és harapják veretes nagy féligazságokkal teli cikkekben. Itt most az MSZP-ről van szó, arról a pártról akarják beállítani, hogy a Fidesz érdekében politizál, aki térden állva könyörgött, a többi másik ellenzéki pártnak, hogy legyen az európai parlamenti választásokra közös lista.

Nyilván az íratott cikkek mögött érdekek vannak, DK-s, LMP-s, Kutyás, Cicás mit tudom én milyenek, de sokszor le lehetne forgatni a nagy sikerű dokumentum filmet az ellenzéki micsodákról: a hülyeség kora.

Jobbikos rúg DK-st, LMP-s Momentumost, MSZP-st civil mi meg csak megint pislogunk, mint hal a szatyorba. De kell egy józan hang, amelyik megszólal, ellenzéki fiúk és lányok már megint nem jó a műsor.

Először is, nagy tisztelettel hagyj mondjam nektek, hogy már mindegyik ellenzéki párt annyira lekoptatta magát és a másikat, hogy a politológiában csak magszavazónak nevezett bázisa maradt meg. Tudálékos nyelven az kb. annyit jelent, hogy lehetetlenség ezeket a szavazókat elcsábítani.

Ebből következik egy dolog, hogy a műsor ismét csak önmagatok szórakoztatására jó, de ezzel pont nulla szavazót szereztek. S az időtök meg az energiátok nagy részét tetszenének inkább a kb 40 százaléknyi bizonytalan, no pláne a szintén 36 százaléknyi Fidesz bázis megszólítására koncentrálni.

Kivagyok persze én, mezei politológus, aki már itten 436x megírta a baromságok cáfolatát, amik mennek az ellenzéki médiában, s az idő nagy úr de nekem adott igazat.

Minden ellenzéki politikusnak meg kell barátkozni, a bölcsesség, a higgadtság és a csigavér kifejezésekkel. Mondjátok már meg nekem, ugyan mégis Ti magatok elhiszitek, hogy pl az a Baranyi Krisztina, akit toltok Ferencvárosban, és  2018 tavaszán kapott 3(!!!) százalékot mitől esélyes jelölt? Ne keverjük már őt össze mondjuk a budaörsi Wittinghoffal, aki elindul egy választáson és 40 százalékot kap.

Miért kell veretes cikkekben az MSZP-t piszkálva hülyeséget irkálni?  Lehet nyektetni a álérvek mögé bujtatott pártérdekeket és lehet erőltetni Puzsér Róbertet, drága LMP-Jobbik csak a baj, hogy attól még Puzsér egy sz@r jelölt lesz.

S az MSZP és DK be tudta látni, hogy Karácsony, egy kisebb párt jelöltje a legalkalmasabb, akkor vajon nektek miért fáj a bölcsesség?

Értem a bajt. Nincsenek alkalmas jelöltjeitek, mert új pártok vagytok és kutya nem ismeri az embereiteket, nincsen jártasságuk a politikában. Csak ezt a bajt nektek is érteni kellene. S a megállapodást nem zsákmány szerzésnek kellene felfogni, hanem egymás gyengeségeinek orvoslására. El lehet indítani az ismert fideszes polgármesterrel szemben Nagy Bélát, csak mindenki azt fogja kérdezni ki a f@szom az a Nagy Béla.

Így például Nagy Béla se polgármester nem lesz, de lehet hogy egy ismertebb, mondjuk MSZP-s, DK-s polgármester jelölt mögött egy alpolgármester simán lehetne, ahol fel tudna épülni megkerülhetetlen helyi tényezővé. Tudna, de nem fog, mert így a Fidesz nyer.

Bölcsesség és belátás helyett, hogy hányas a kabát, működik újra a régi recept: előveszitek az újságíró haver telefonszámát, hogy kanyarítson már egy jó kis velős MSZP fika cikket, plakátokról, kollaboránsokról, meg titkos megbeszélésekről.

Mondjátok már meg nekem, ha ez nem működött, az elmúlt 5 választás alkalmával, amit úgy buktatok el mind ahányan, hogy még most is csak szekunder szégyennel tudok rá gondolni, akkor miben bíztok?

Fontos belemérni a pofátokba ellenzéki csudabogarak: így ismét rojt lesztek a Fidesz mentéjén, aztán megy majd a nagy bocsánat kérés meg fogadkozás május 26-án, hogy Mi nem így meg nem úgy akartuk.

LMP! Ott van az a kib@szott 3 polgármesteri szék amit adni akar nektek a többi ellenzéki párt, tessék meg mondani mi a baj. Kevés? Rendben, akkor tessék azt mondani, hogy Pesten 3 de megyékben 10. Ez lenne bölcs, de az irkálgatás az aljas. Amúgy ez mindenkinek szól.

Mi ellenzékiek azt követeljük, hogy tessék most már kinőni az óvodából, meg kell hallani a másikat, a másiknak meg korrekt mód elmondani mi van. Felejtsétek már el, azt hogy nagy politikusok vagytok, akik szét kavarják még a ki sem pottyant sz@rt is. Ennyi oszt jó napot. Léptem a kertbe gyomot kapálni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here