Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megdöbbentő interjút adott Kövér László, a Fidesz vezető politikusa a Hír TV Magyarország élőben című műsorában volt vendég, melyet a Fidesz-propaganda portálja az Origó szemlézett.

A fideszes házelnököt, többek között a Fidesz és az Európai Néppárt között meghúzódó konfliktusról is kérdezték, ennek kapcsán mondott Kövér László igen érdekes mondatokat.

A Fideszes politikus úgy vélekedett, hogy a Néppárt egy balra tolódott, kilúgozott, hatalomtechnikus gyülevész társasággá vált, ugyanakkor a Fidesz nem a saját érdekeit, hanem a nemzeti érdekeket tartja szem előtt.

Kifejtette, abban a pillanatban, ahogy azt látni, hogy a Néppárton belül nincs mozgástér arra, hogy akár a Néppártot magát, ezáltal Európát jobbá tegyük, akkor abban a pillanatban a Fideszt nem kell kizárni, mert a párt menni fog magától is.

Kövér László szerint a Fidesz szövetkezni fog azokkal, akik a magyar kormánypárthoz hasonlóan küzdeni kívánnak a nemzetek Európájáért.

Kövér Néppártot ócsároló kijelentései azért is érdekesek, mert eddig a Fidesz-vezetők következetesen azt hangoztatták, hogy a Fidesz a Néppártban akar maradni.

Amúgy a Néppárt Európa legnagyobb jobboldali közössége, közel 100 keresztény- konzervatív pártot foglal magába, furcsa tehát, hogy ebben a közegben a Fidesz „baloldalizik”.

Sokkal inkább elképzelhető az, hogy a Fidesz sejti, hogy még nem zárult le az ügye és kiteheti őket a Néppárt, ezért már most elkezdték felkészíteni a híveiket, és ezt a Néppártot lejárató megnyilatkozásokkal kívánják elérni.

Kövér László azon gondolatai is érdekesek, melyek a Fidesz  vélelmezett új szövetségeseiről alkotott, mert a Néppárton kívül igazából csak az európai szélsőjobboldal van, akivel lehetséges a Fidesz számára az együttműködés.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here