Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy neve elhallgatását kérő, a korábbi MSZP-SZDSZ viszonyokra magas szinten rálátó személy kereset meg minket, akit mélyen felháborított -az ő megfogalmazása szerint- az a „hazugság áradat”, ami az utóbbi időben a ferencvárosi viszonyok kapcsán a médiában megjelent. Mint megjegyzi, a birtokában lévő információkat, azért osztja meg a Hír Hugóval, hogy mindenki számára világos legyen mi is történik pontosan a IX. kerületben.

2006-ban az MSZP nyeri meg az országgyűlési választások első fordulóját, már a választás napja utáni hétfő délelőttjén tárgyaló asztalhoz ült az MSZP és az SZDSZ vezetése, hogy a kölcsönös visszalépésekről tárgyaljanak. A két párt gyorsan megegyezett, az SZDSZ három kivétellel visszalépteti az összes jelöltjét, az MSZP pedig Kuncze Gábor, Pető Iván és Magyar Bálint javára fog visszalépni.

Nem így lett- árulta el nekünk a forrásunk. Ugyanis a több, mint 90 SZDSZ-es jelöltből egy nem volt hajlandó visszalépni, pedig a választókerületében az I. fordulós eredmények alapján a Fidesz jelöltje végzett az első helyen, így ha ő nem lép vissza nem a baloldal, hanem a Fidesz nyer ott. Ő Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere volt. Így a szocialista jelölt, Dr. Kökény Mihály mentette a helyzetet és gondolkodás nélkül ő lépett inkább vissza, ezzel megakadályozva a Fidesz biztos győzelmét.

Gegesy furcsa döntése már 2006-ban is sokaknak gyanús volt, de utána is lépet elgondolkoztatókat a polgármester. 2008 őszén, amikor már esélye nem volt a baloldalnak megnyerni ezt a körzetet, Gegesy Ferenc lemondott az érdekes körülmények között megszerzett parlamenti mandátumáról.

Az időközi választáson, Ferencváros jelenlegi fideszes polgármestere Bácskai János nyert, magyarul Gegesy kvázi átjátszotta ezt a mandátumot a Fidesznek. Már ezt is önmagában nehéz indokolni, de Gegesy Ferenc ezután pár hónapra Bácskai Jánost kinevezte helyettesének, így a fideszes politikus a kerület alpolgármestere lett 2009-ben.

Történt még egy rendkívül nehezen értelmezhető lépése Gegesynek. Bár a baloldal hatalmasat bukott 2010-ben, így mindenütt egyértelműen a Fidesznek állt a zászló az önkormányzati választásokon, ennek ellenére a választások előtt pár hónappal teljesen váratlanul Gegesy beterjesztette az önkormányzat elé, hogy bontson szerződést a nyereséges és jól működő BÖP nevű parkolási társulással (A BÖP egy hármas társulás volt, Ferencváros, a szocialista vezetésű XIII. kerület és a főváros között), de az új parkolási cég kinevezését már az új testületre bízta, amely fideszes lett.

Bár a helyi MSZP ez ellen a döntés ellen tiltakozott, a Fidesznek és Gegesy Ferencnek hála, úgy ment át a javaslat, mint kés a vajon.

Nehéz ezt másképp értékelni a történtek fényében, mintsem Gegesy ezzel a lépésével tett egy nagy szívességet az érkező fideszes Bácskai János polgármesternek, hogy saját maga takarította el a választások előtt a mutyi mentes parkolási céget- vélekedik az informátorunk

Zárásképpen még egy elgondolkoztató összefüggésre hívja fel a figyelmet a forrásunk. Annak a Baranyi Krisztinának, aki mára már többet támadja a helyi MSZP-t, mint a Fideszt az egyik legnagyobb támogatója Gegesy Ferenc.

S hogy a történelem nem-e ismétli önmagát? Baranyi Krisztina sem volt hajlandó visszalépni 2018-ban a parlamenti választásokon az esélyes jelölt javára. S most is olyan hírek járnak, hogy a közös polgármester-jelölt megtalálásában sem hajlandó kompromisszumokra.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here