Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Furcsa, hogy a magát ellenzékinek nevező média választási kampányban mindig simán kiszolgálja a Fidesz érdekeit és nagyobb hanggal üti az ellenzéket, mint a Fideszt. Nagyapám ha élne erre csak azt mondaná, van az a pénz…

Még a múlt héten írta meg nagy hanggal több portál, hogy hogy lehet az MSZP-nek óriás plakátja, azt sugallva, hogy az MSZP nyilván csókos a Fidesznél.

Azonban az MSZP közleményt már elfelejtették leközölni, a párt azt írja, hogy a HVG azt sugallja, hogy az MSZP-Párbeszéd a Fidesz-közeli Publimontnál hirdet, és – egy bolond százat csinál alapon – ezt a butaságot már a 444 is átvette.

A párt közleményéből kiderül, hogy az MSZP egy csellel jutott plakáthelyekhez, ki trükközte a Fideszes plakát cégeket,  ugyanis az MSZP-Párbeszéd nem a fideszes hátterű céggel kötött szerződést, hanem egy reklámügynökséggel.

S mi ebben a trükk? Az, hogy így a Fidesz plakát cégek nem tudják, hogy valójában kinek adták el a plakát helyet, ugyanis a reklámügynökség veszi azt meg, amelyek több céggel kapcsolatban vannak, egyszerre nagyobb mennyiséget vesznek és azt értékesítik tovább a megrendelőinek.

Így Fideszék is csak pisloghattak, amikor meglátták a szocialista plakátokat. De azért egy bővített mondatot megérdemel az egyre furcsább hátterű ellenzéki média is. Ha van egy talpraesett ellenzéki párt, amelyik meg tudja heckelni a Fidesz monopol helyzetét, és leleménnyel képes magának plakáthelyet szerezni, akkor kitudja milyen érdekből ezek a portálok lejáratják, mintha abban lennének érdekeltek Ők is, hogy véletlenül senki se tudjon eredményt elérni az ellenzéki oldalon.

Nos, kedves ellenzéki szavazók érdemes az éles látást felcsatolni, mert bizony ezekben a szerkesztőségekben is ott van ám a NER vagy a baromság kőkeményen, hogy melyik, azt Önökre bízom.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here